Rászoruló családoknak indít adománygyűjtést a Három királyfi mozgalom és a NOE

Budapest – Rászoruló kisgyermekes családoknak indít országos adománygyűjtő akciót a Három királyfi három királylány mozgalom és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) két másik családszervezettel közösen – közölte Vigh József, a mozgalom ügyvezető igazgatója az MTI-vel.

A Fiatalok a kisgyermekes családokért címmel meghirdetett program újdonsága, hogy Magyarországon első alkalommal a családszervezetek tagjai, önkéntesei gyűjtenek adományt a kisgyermekes családosok számára a kijelölt boltokban.

A fiatalok által kezdeményezett akcióban a Három királyfi mozgalom és a NOE mellett a Pure Fashion Alapítvány és a Fiatalok az Élet Szolgálatában fiataljai közösen gyűjtenek adományokat novemberben, a CBA üzletlánc támogatásával.

Az adományokat háromszáz olyan rászoruló családhoz juttatják el, melyben az elmúlt évben születtek gyerekek.

A szervezők azt kérik a vásárolni indulóktól, elsősorban tartós árucikket adományozzanak a nehéz helyzetben lévő családoknak. Például egy csomag pelenka, egy kisebb játék vagy rugdalózó már sokat jelenthet a kisgyermekes családok számára – mondta Vigh József.

A családszervezetek novemberben Budapesten, Győrben, Veszprémben, Szegeden és Veresegyházon gyűjtik az adományokat, különböző időpontokban. A program részleteiről a mozgalom és a NOE oldalán lehet tájékozódni.

– MTI –








hirdetés