Rangos szakmai elismerés a NYÍRERDŐ Zrt. korábbi vezérigazgatójának

Akt.:
Rangos szakmai elismerés a NYÍRERDŐ Zrt. korábbi vezérigazgatójának
A legmagasabb szakmai erdészeti elismerést, a Bedő Albert emlékérmet vehette át Kovács Gábor, a NYÍRERDŐ Rt. korábbi vezérigazgatója szombaton, az Országos Erdészeti Egyesület 143. Vándorgyűlésén, Miskolcon. A kitüntetést az erdőgazdálkodás érdekében végzett kiemelkedő szakmai-, egyesületi és szervezői valamint társadalmi tevékenységével érdemelte ki.

 

Kovács Gábor 1965-ben szerzett erdőmérnöki diplomát Sopronban, az Erdészeti és Faipari Egyetemen. A Nyírségi Állami Erdőgazdaságnál egy évig erdőrendezéssel foglalkozott, majd erdőművelési és fahasználati műszaki vezetőként dolgozott. 1969-től tizennégy éven át a Felsőtisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságnál tervezőmérnök, árvízvédelmi szakágazati vezető, majd szakaszmérnök volt. A víztározás és a vízpótlás erdőállományokra gyakorolt hatása, a hullámtér célszerű hasznosítása, a környezet- és természetvédelem valamint a vízgazdálkodás kapcsolata érdeklődésének és mérnöki tevékenységének meghatározó eleme volt. Természetvédelmi területek (Csarodai lápok, Bátorligeti ősláp) vízpótlására készített műszaki kiviteli terveket, ezek megvalósítását irányította. A Debreceni Erdőfelügyelőség Szabolcs-Szatmár megyei területi osztályvezetőjeként dolgozott 1983-tól. Sikeres erdőtelepítési programot hajtottak végre. A megye erdőterülete tízéves erdőfelügyelői munkája során 20 ezer hektárral nőtt. Szakmai irányításának eredményeképpen a Szatmár-beregi tájban elsősorban őshonos fafajokból álló erdőket hoztak létre, míg a Nyírségi homokon az akác- és nyárgazdálkodás fejlesztését tartotta feladatának. Számos üzemi fatermesztési kísérlet beindításának volt a kezdeményezője, a tudományos eredmények gyakorlati alkalmazását szorgalmazta. 1993-tól – 2004-es nyugdíjba vonulásáig – a Felsőtiszai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság, majd a jogutód NYÍRERDŐ Rt. vezérigazgatója. Irányításával az erdőgazdaság szakmailag és pénzügyileg stabilizálódott, a térség meghatározó jelentőségű szakmai műhelyévé vált.

Nyugdíjasként is dolgozik: erdészeti gazdasági tanácsadó vállalkozást vezet, emellett ellátja a Sóstó-Gyógyfürdők felügyelő bizottsága elnöki tisztségét.

Kovács Gábor a Debreceni Egyetem címzetes egyetemi tanáraként tanított több agrár- felsőoktatási intézményben, munkakapcsolatot tart ma is a hazai és számos külföldi erdészeti kutató intézettel, egyetemi tanszékekkel, ukrajnai és romániai erdészeti vállalkozásokkal. Az alföldi erdőtelepítéssel, a Nyírség erdészeti és vízgazdálkodási problémáival, a nyárfatermesztés gyakorlati kérdéseivel, valamint a dámvaddal foglalkozó publikációi a hazai erdészeti szaksajtóban és külföldi kiadványokban egyaránt olvashatóak.

 

Gratulálunk!