Rangos elismerés Debrecennek

Akt.:
Újabb jelentős nemzetközi díjat kapott Debrecen
Újabb jelentős nemzetközi díjat kapott Debrecen - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Debrecen a legígéretesebb város kis-középvárosok kategóriában, 2017-re vonatkozóan a Financial Times neves brit szaklap szerint – jelentette be pénteken Papp László polgármester.

A cívisváros tőkevonzó stratégiájával emelkedett ki a 200-350 ezer lakosú települések közül, és a jövő európai városa címet viselheti egy éven át. A polgármester kihangsúlyozta:

A díj visszaigazolja az elmúlt évek gazdaságfejlesztési törekvéseit, mégpedig nemzetközi szinten.”

Megjegyezte, magyar város még soha nem nyert ebben a megmérettetésben; korábban Miskolc negyedik, Budapest pedig egyszer harmadik helyezett lett a maga kategóriájában.

Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter emlékeztetett rá: Debrecen olyan városokat előzött meg, mint Eindhoven, Linz vagy Belfast.

d2

Fotó: Molnár Péter

A jövő európai városa cím elnyerése visszaigazolja az elmúlt három év azon gazdaságfejlesztési stratégiáját, mely már jól érzékelhetően megjelent a megyeszékhely életében: 2014 és 2017 októbere között mintegy 200 milliárd forintnyi működő tőke érkezett, ebből 130 milliárd külföldi; betelepülő vagy már itt tevékenykedő cégektől. Mindez több mint 4 ezer új munkahelyet teremtett – idézte fel Papp László polgármester pénteki sajtótájékoztatóján. Hozzátette: a brit szaklap elismerése a befektetésösztönzés és tőkevonzás területén értékelte kiemelkedőnek Debrecen stratégiáját.

A cím azt is jelzi, hogy a megyeszékhely immár jól látható Európa térképén.”

Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter elmondta: sikeres Magyarország nélkül nincsenek sikeres városok, és a települések sikere elengedhetetlen az országéhoz. Úgy véli, a díj elnyerése alátámasztja a vidéki nagyvárosok fejlesztésére irányuló kormányzati szándékot, mely a Modern Városok Programban fogalmazódik meg, s mely Debrecen esetén jelentős mértékben tartalmaz innovációs és ipari fejlesztéseket.

A díjat március 13-án a franciaországi Cannes-ban, a világ legnagyobb ingatlanfejlesztési kiállításán veszik majd át a város képviselői, ahol Debrecen a Forest Office irodépület projekttel és a repülőtér környéki fejlesztési programokkal mutatkozik be.

SzT


Településkategóriák a versenyben

  • európai jelentőségű város
  • nagyváros
  • nagy-közepes város (350 ezer – 1 millió lakos)
  • kis-közepes város (200 ezer – 350 ezer lakos)
  • kisváros, mikrováros