Rangos elismerés a búvárúszónak

Rangos elismerés a búvárúszónak

Budapest – A harmadik helyen végzett
Senánszky Petra, a Debreceni Búvárklub
fiatal versenyzője a sportszakma szavazatai
alapján Az év
utánpótláskorú
sportolója, 2008 kategóriában a
Nemzeti Sportszövetség
díjátadó gáláján.


Az ünnepélyes eseményre a napokban
került sor a fővárosban; hatodik
alkalommal rendezték meg a
díjátadót, s jutalmazták
többek között Vajda
Attila
, Kovács Katalin
és Janics Natasa olimpiai
bajnokokat, a férfi
vízilabda-válogatottat, valamint
szövetségi kapitányát,
Kemény Dénest.

Az utánpótláskorú
versenyzők kategóriájában
– ez a legbővebb és a legnehezebben
behatárolható „skatulya”, ide
tartoznak az U23-as sportolók is –
együtt szerepeltek fiúk és
lányok.


A győztes Varga Dénes
olimpiai bajnok vízilabdázó lett,
a második helyet Kiss Tamás kenus
érdemelte ki. A debreceni
Senánszky Petra nem olimpiai
sportág – az uszonyos és
búvárúszás –
kiválóságaként kapta meg a
harmadik helyezettnek járó
elismerést.



Petra tavaly kétszer állhatott fel a
dobogó legfelső fokára a
Kolumbiában megrendezett junior uszonyos
és búvárúszó
világbajnokságon,
világcsúcsot ért el, s egy
második helyet is begyűjtőtt ezen a
megmérettetésen.


A 14 éves sportoló a felnőttek
között is kitűnően
teljesített, az egri
Európa-bajnokságon 200 méteres
uszonyos gyorsúszásban harmadik
lett.


A Nemzeti Sportszövetség
díjazottjai


Az év sportolója, 2008

Vajda Attila (kenu)

Cseh László (úszás)

Janics Natasa–Kovács Katalin (kajak)


Az év utánpótláskorú
sportolója, 2008

Varga Dénes (vízilabda)

Kiss Tamás (kenu)

Senánszky Petra
(búvárúszó)


Az év edzője, 2008

Kemény Dénes (vízilabda)

Turi György (úszás)


Az év
sportújságírója, 2008

Knézy Jenő

Gundel Takács Gábor

Kaszala Claudia


Különdíj, 2008

Tiszeker Ágnes

Férfi vízilabda-válogatott

Maurizio Vescovo és Törökgyörgy
Melinda


Életműdíj, 2008

Nádori László


A sportolók
egészségéért, 2008

Pavlik Gábor

Györe István

Dobos József


Az év sportvezetője, 2008

Schmitt Pál (MOB)

Studniczky Ferenc (jégkorong)

Somkuti Annamária (táncsport)

Címkék: , , , ,