Rangadók jönnek, a Lokinál rendeznék a sorokat

Akt.:
Bereczki először volt kezdő
Bereczki először volt kezdő - © Fotó: Matey István
Debrecen – A Haladás elleni vereség után nehéz meccsek várnak a Lokira.

Vélhetően nem ilyen mérkőzésről álmodott a DVSC-TEVA 20 éves támadója, Bereczki Dániel, ha korábban az első, kezdőjátékosként megvívandó Loki-meccsére gondolt, mint amilyen végül sikeredett a Haladás elleni kilencven percből. A szombathelyiek vasárnap este 1–0-ra legyőzték a hajdúságiakat a Nagyerdei Stadionban.

Tompábbak voltak

– Természetesen jobb lett volna, ha másként alakul a találkozó, de hiányzott a frissesség és az a plusz, ami egyénenként megvan a játékosokban. Az utóbbi hetek folyamatos terhelése, a meccsek és az utazások kissé tompává tették a társaságot, ez pedig megakadályozta, hogy mindannyian 100 százalékos állapotban futballozzunk – nyilatkozta a Naplónak a szünetben lecserélt labdarúgó.

Bereczki szerint hátrányban is végig hittek benne, hogy legalább az egyenlítés összejön, az utolsó pillanatig beszorították az ellenfelet, de ezúttal nem jöttek be a kapu előtti megoldásaik. – Többször felálltunk már az utolsó percekben, a Honvéd ellen kétszer is kétgólos hátrányban voltunk, azt a mérkőzést ikszre hoztuk, Békéscsabán pedig a 90. minutumban lőttük a győztes gólt. Sajnos, ez a Haladás ellen nem sikerült.



DVTK, Fradi, Videoton

A gyengébb játék miatt a közönség a találkozó végefelé igencsak hangot adott a nemtetszésének, erről így vélekedett Bereczki Dániel: – Nem lehet függetleníteni magad a pályán a közönség reakciójától, ahogyan a buzdításukat, úgy a kritikus hangokat is hallja a játékos. Debrecenben nagyok az elvárások, sok sikert megéltek a szurkolók az utóbbi években, ezért másként reagálnak ilyenkor, mint egy kevesebb dicsőséget begyűjtő klubnál. Bízunk benne, a kisiklás ellenére kitartanak a drukkereink mellettünk, azt pedig kijelenthetem, hogy a csapat mindig a legjobbját akarja nyújtani, azonban ez nem mindig sikerül – jelentette ki a futballista.

– Mivel a nemzetközi kupából sajnos kiestünk, mostantól a bajnokságra és a Magyar Kupára koncentrálunk maximálisan. Van egy kis időnk a hétvégi meccsig, rendezni kell a sorokat, hiszen most a DVTK-val, a Fradival és a Videotonnal találkozunk zsinórban, csak ezeknek a rangadóknak a minél sikeresebb megvívása lebeg a szemünk előtt.

HBN-TN



Sporthírek






hirdetés