Rangadó vár a DEAC női kosarasaira

Nagy csata várható a nyíregyiek ellen
Nagy csata várható a nyíregyiek ellen - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Sikerrel hangolt a hajdúsági csapat a Nyíregyháza elleni presztízscsatára.

Legutóbb szombaton, Budapesten lépett parkettre a DEAC női kosárlabda együttese az amatőr NB I–ben, méghozzá a Kiss Lenke Kosársuli ellen. A papírforma vendégsikert sejtetett, hiszen a fővárosiak mindössze egyszer diadalmaskodtak a szezon során. Szerencsére nem történt meglepetés, ugyan a félidőben még a házigazda vonulhatott egypontos előnnyel az öltözőbe, ezt követően ráléptek a gázpedálra a debreceni hölgyek, így 90–69 arányban győzött a cívis csapat. A diadalból tevékeny részt vállalt Göttlinger Anna 34, Földvári Andrea pedig 21 egységgel. A DEAC mestere a mérkőzést követően megjegyezte, hogy egyedül a győzelemmel lehet elégedett, a mutatott játékkal már kevésbé. Vasárnap délután háromkor Nyíregyházán vizitálnak Kovács Imre lányai, akik egy esetleges nagyobb arányú (16 pontos) győzelemmel a negyedik helyen találnák magukat.

A DEAC férfi gárdája hét közben 70–59-re legyőzte a Szolnoki Olaj U23-as együttesét az NB I/B 14. fordulójában, így sikerrel hangoltak az Óbudai Kaszások elleni szombat este öt órakor kezdődő budapesti összecsapásukra.

HBN








hirdetés