Rangadó előtt a DEAC kosarasai

Illusztráció
Illusztráció - © Fotó: HBN archív
Debrecen – Nagyot léphet előre a kosárlabda NB I/B tabelláján a debreceni csapat, ha szombaton legyőzi a bajnokság második helyén álló Kecskemétet.

Nem jó előnyel a rangadó előtt, hogy most sem lesz teljes a jelenlegi ötödik helyezett DEAC, így nem csupán a kiváló ellenfélhez kell alkalmazkodniuk a lendületben lévő debreceni fiúknak, akik január elején veszítettek meccset utoljára.

Akkor a bajnokesélyes MAFC otthonában kaptak ki Nagy Ágoston „fiai”. Azóta viszont néha átlagos, máskor pedig nagyon meggyőző játékkal győzte le ellenfeleit a DEAC, amelynek egyelőre meg van az esélye a legjobb négy közé kerülésre.

A szezon első részében kilencszer kellett idegenben pályára lépniük a debrecenieknek, ami sok szempontból is nehézséget jelent bármelyik együttesnek. Most viszont változik a helyzet, hiszen főleg hazai pályán kell bizonyítania DEAC kosarasainak. Az egyre gyarapodó közönség örömére izgalmas tétmérkőzések várnak a csapatra, akik abban bíznak, hogy a sikereknek köszönhetően hamarosan egy stabil szurkoló tábora is kialakul a debreceni egyetemi csapatnak!

A Kecskemét elleni mérkőzés február 22-én szombaton 17 órakor kezdődik Debrecenben az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban.








hirdetés