2007.08.8 04:56; Frissítve: 2007.08.8 04:56


Raktárban állomásoznak

Debrecen – Akik elmulasztották megnézni Lakner Antal izlandi „hadseregét” a Baltazár Dezső téren, most már nem tehetik meg, mert a mű augusztus 1-jén raktárba került, s jó ideig ott is marad – tudtuk meg Gulyás Gábor igazgatótól.

Az ismert kortárs magyar képzőművész időről időre megtréfálja köztéri műveivel az utca emberét. Amikor például nemrég elkészítette egy fiktív metró teljes dokumentációját Isztambulban, s a török nagyváros több pontján kihelyezte a menetrendet, nemcsak a turisták, de a helyiek egy része is lázasan keresni kezdte a földalatti állomásokat.

Hiába, mert Isztambulban továbbra sincs metró. Hasonlóképpen jártak a berliniek a „Bundesberg”-nek elnevezett heggyel.

Debrecenbe egész ármádiát hozott a művész, az izlandi hadsereget. Köztudomású, hogy Izlandon – annak ellenére, hogy az ország a NATO tagja – egyáltalán nincs hadsereg. Lakner Antal viszont létrehozott egyet, amelynek egységei tavaly szeptembertől a Modem előtt voltak láthatóak.

A rendkívül népszerű köztéri alkotást több mint százezer ember tekintette meg. A mű azonban mostantól raktárban van, a Modem pedig egy rövid időre hadsereg nélkül marad.

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

alt hiba beküldése


Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Fanni, a nap szépe

Fanni 18 éves miskolci diáklány. Igaz volt már fotózáson, mégis ez a medencés környezet számára újdonság volt, de nagyon élvezte a beach hangulatot.
tovább »


Login2