Helyi közélet

2008.10.03. 16:43

Jegykezelés, csúcstechnikával

<p>Az összesen közel 500 millió forint értékű számítógép alapú, GPS technológiára épülő új forgalomirányítási rendszerrel a Hajdú Volán Zrt. 220 távolsági autóbuszát szerelik fel 2010. augusztus végéig.</p>

A hajdú-bihar megyei helyközi közlekedés jelentős minőségi javulását és jobb utazási körülményeket teremthet az a közel 400 millió forintos támogatás, melyhez a Hajdú Volán az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretein belül jutott hozzá.

– A projekt célja cégünk menetrend szerinti helyközi és távolsági személyszállítási tevékenységéhez kapcsolódó korszerű, számítógép alapú, GPS technológiára épülő, menetjegy- és bérletértékesítésre szolgáló pénztárgépek beszerzése és az utasok megfelelő tájékoztatását, illetve a járműkövetést biztosító forgalomirányítási rendszerek megvalósítása – magyarázta Zilahi-Sebess Géza, a Hajdú Volán Zrt. vezérigazgatója.

A vezető elmondta: az új rendszerrel mintegy 220 távolsági autóbuszt szerelnek majd fel, melyek aktuális pozíciója a GPS technika segítségével bárki által nyomon követhető lesz az interneten, illetve a járművek megállókban történő jegykiadása is jelentősen felgyorsul.

A berendezések később fejleszthetőek lesznek, így például elektronikus bérlet kezelésére is alkalmassá tehetőek. A várhatóan 2010. augusztus végére megvalósuló beruházáshoz a Volán közel 44 millió forint önerővel járul hozzá.

KD

  • Buszközlekedés Volánnal vagy anélkül
  • Busz: drága vagy sem?
  • Eldőlt mi lesz a buszközlekedéssel
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában