Rájátszást hozott a sima DEAC-siker

Rájátszást hozott a sima DEAC-siker
© Fotó: Molnár Péter, archív
Debrecen – Huszonnyolc pontos győzelmet aratott a DEAC Kamilla Gyógyfürdő a másodosztályú kosárlabda bajnokság vasárnapi játéknapján. Dr. Nagy Ágoston fiai ezzel a sikerrel már két fordulóval az alapszakasz vége előtt bebiztosították a felsőházi rájátszásban való szereplésüket.

Kissé nehézkesen indult a mérkőzés a debreceniek számára, bár Patkovic két ziccerrel kezdte az első két támadást, a vendéglátók mégis állva hagyták esélyesebb ellenfelüket. A megszerzett lepattanókból villámgyorsan a támadótérfélre juttatták a játékszert, s rendre könnyű kosarakat szereztek. Négy perc után 12-4-es hazai állásnál magukra találtak a cívisvárosiak, s stabil védekezésükre alapozva szép lassan átvették a vezetést, s mivel a negyed végéig összesen két pontot kaptak, így kissé talán meg is nyugodhattak.

A kétperces szünet után egy 10-0-s rohanással ismét ráijesztett Kovácsékra a KTE, de higgadtan kezelve a helyzetet, továbbra is kontrollálták a mérkőzést. A nagyszerű napot kifogó Kiss Lajos hol kosaraival, hol kiváló meglátásaival segítette csapatát, ráadásul a hátvédektől is érkezett pár sikeres kinti dobás, így a nagyszünetre hét egységnyi hajdúsági vezetéssel mehettek a felek.

A fordulás után a csapat kapitánya, Nagy Botond rögtön két hárompontossal jelentkezett, de a festékből is sorra szállították pontokat a magasemberek. Hiába kért időt a hazai együttes, a különbség folyamatosan nőtt, sőt a 25. minutumban már húsz pont fölé is növekedett (42-62). Hiába váltottak védekezést a hírös városiak, egyszerűen nem volt ellenszerük a változatos debreceni támadások ellen. A találkozó az utolsó felvonásra gyakorlatilag eldőlt, mindkét mester kedvére rotálhatta csapatát. A vége huszonnyolc pontos DEAC győzelem lett, mellyel az alapszakasz utolsó két fordulójától függetlenül biztosan eldőlt, hogy a hajdúságiak idén is ott lesznek a rájátszásban. A hátralévő mérkőzések természetesen nem tét nélküliek, amennyiben egyet sikerül még nyernie a debreceni alakulatnak, úgy biztosan a harmadik helyen végeznek majd.


KTE-Duna Aszfalt – DEAC Kamilla Gyógyfürdő 69-97 (14-20, 21-22, 11-29, 23-26)

DEAC: Patkovic 18, Kovács 8, Pék 3/3, Nagy Be. 15/9, Nagy Bo. 9/9 cserék: Vas 14/3, Gál 4, Kiss 16, Erdei 5/3, Opre -, Szarka 3/3, Lippai 2.

Dr. Nagy Ágoston: Egy héttel ezelőtt nagyon sokat vett ki belőlünk a Salgótarjáni meccs, az egri meccsre nem is tudtunk úgy összeállni, hogy nyerni tudjunk. Ezután volt négy napunk, hogy felkészüljünk, így céltudatosan és magabiztosan jöttünk, hogy ma mindenkép nyernünk kell. Bár vannak sérültjeink, nem jelentett ma problémát a játékuk, és a távolmaradók pótlása sem, reméljük, hogy minél hamarabb felépülnek. A Kecskemét a második félévre nagyon összeállt, sikerült a nagycsapatokat is megszorongatniuk, és győzelmeket is arattak, így nem volt magától értetődő a győzelmünk, de egy olyan csapat, aki többet vár el magától, annak mondjuk úgy, hogy kötelező volt a győzelem, szerencsére ez sikerült is.


HBN-EÁ



Sporthírek






hirdetés