Rafináltabb bűnözőkkel és több gyilkossággal kerültek szembe a debreceni rendőrök

Akt.:
Rafináltabb bűnözőkkel és több gyilkossággal kerültek szembe a debreceni rendőrök
© Illusztráció: Pixabay
Debrecen – Csütörtökön tárgyalja Debrecen közgyűlése a városi rendőrkapitányság vezetőjének beszámolóját. A képviselők elé kerülő anyagból kiderül: a lakótelepeken az autó-, pince- és lakásfeltörések jellemzőek, a családi házas övezetekben az otthonokat és hétvégi házakat fosztogatják, a belvárosi szórakozóhelyeken pedig gyakran az erőszakos-garázda bűncselekmények miatt kell intézkedni.

Évek óta először prezentálnak romló adatokat a Debreceni Rendőrkapitányság statisztikái fontos mutatókban. 2016-ban ugyanis több bűncselekményt regisztráltak a kapitányság illetékességi területén, mint egy évvel korábban – derül ki a képviselők elé kerülő előterjesztésből. Hogy trendfordulóról vagy „csupán” a trendből kiugró esztendőről van szó, leghamarabb egy év múlva derül ki. Mindenesetre tény: 2015-ben 5056 bűncselekmény történt, 2016-ban viszont ennél valamivel több, összesen 5174. Érdemes azonban rögzíteni, hogy a statisztika csak azokat az eseteket tartalmazza, amiről tudomást szerzett a hatóság, illetve értelemszerűen a szabálysértési körbe tartozókat sem rögzíti. Pozitívumot azonban így is találni a beszámolóban, nagyon nem is kell keresni: a nyomozási hatékonysági mutató például 70,4 százalékos eredményt mutat, ami nyolc százalékkal jobb, mint az előző év adata.

Több volt a gyilkosság

Az Uzonyi Attila ezredes által jegyzett anyag szerint a közterületen elkövetett bűncselekmények száma emelkedett tavaly (1057 esetre, 18,6 százalékos növekedés). Ennél azonban elszomorítóbb, hogy kilenc emberölés történt 2016-ban (2015-ben kettő). A testi sértések száma 16,4 százalékkal, míg a súlyos testi sértések száma 19,7 százalékkal növekedett. Az eljárások nagy része ismert vagy tetten ért elkövetőkkel szemben indult – olvasható a beszámolóban –, s továbbra is jellemző főként az italboltok, éjszakai szórakozóhelyek környékén az előzmény nélküli agresszió. A kábítószerrel kapcsolatba kerülők közül leginkább a fogyasztókkal találkozik a rendőrség. Ők főleg fiatalkorúak, vagy fiatal felnőttek. Fontos tudni, hogy a fogyasztás is büntetőeljárást von maga után, a megbukók azonban jellemzően vállalják az elterelést. A terjesztőket már lényegesen nehezebb lefülelni. Míg 2015-ben 15 személyt, tavaly öttel kevesebbet fogtak meg.

A kiemelten kezelt bűncselekmények közül a legnagyobb részt továbbra is a lopások (73,8 százalék) hasítják ki. Ugyanakkor az ilyen esetek számát majdnem sikerült 2000 alá csökkenteni; 15-tel kevesebb történt, mint tavaly.

Feltörők új módszere…

Az autótulajdonosok bánatára szabadult a börtönből néhány notórius bűnöző, akik aztán vissza is tértek az „iparba”. A rendőrség szerint ennek tudható be, hogy tavalyelőtthöz képest megkétszereződött az esetszám (2016: 155). A gépkocsifeltörők leggyakoribb módszere még mindig az ablak betörése és a zár megrongálása, de több autóba úgy jutottak be az elkövetők, hogy blokkolták az ajtónyitó távirányítóját.

Kimondott célja a rendőrségnek, hogy évről évre visszaszorítsa a lakásbetöréseket a városban.

graf2 Lakásbetörések Debrecenben | Forrás: Debreceni Rendőrkapitányság ©

Az idei évre nem lehet panasz, ugyanis a 2015-ös 417-tel szemben 2016-ra 347-re esett az ilyen esetek száma. A lakásbetörések közé tartoznak a lakóházként funkcionáló, külterületen található zártkerti épületekbe történő betörések is, ahová lopási szándékkal mennek be az elkövetők. Tavaly e tekintetben a legfertőzöttebbnek Dombostanya, a Bayk András-kert, a Biczó István-kert, Bánk, Méhészföld és Haláp számít. Az ingatlanokból a pénzzé tehető dolgok mellett az elkövetők főleg vas- és fémhulladékokat zsákmányolnak.

Idősekre utazó fosztogatók

A rablások száma ezzel szemben némiképp emelkedett, a felderítési mutató miatt azonban nem lehet ok a panaszra: az ügyek 92 százalékának sikerült a végére járni. A kifosztások áldozatai leggyakrabban idősek. Eggyel több (45) ilyen eset történt 2016-ban, mint 2015-ben. Bár a zsarolások száma némiképp növekedett – emlékezetes az egyik debreceni intézmény igazgatóhelyettesének ügye –, a többi esetszámhoz képest az ilyen ügyek száma (öt) elenyésző.

Rablások Debrecenben | Forrás: Debreceni Rendőrkapitányság Rablások Debrecenben | Forrás: Debreceni Rendőrkapitányság ©

Rongálásból immár hét éve folyamatosan kevesebb történik. 2010-ben még közel 270 ilyen esetet regisztráltak, ezzel szemben tavaly éppen csak meghaladta a 100-at az ilyen esetek száma.

HBN