Rácsai András, a keresztapa

Rácsai András, a keresztapa
Az egykori kitűnő bokszoló a 2004-ben megszerzett sportoktatói minősítés után újabb képzést végzett el sikerrel.

Az ifjú sportolók részére szervezett Erzsébet Tábor keretében a DVSC 11 öklözője egy hetet töltött a Balaton mellett, a fiúkat Rácsai András és Zöld Ferenc edzők kísérték el a balatonberényi edzőtáborba.

– Fakultatív jellegű sporttábor volt – kezdte Rácsai András. – Reggel közös edzéssel, leginkább futással kezdtünk, délután átmozgató tréning, vízben árnyékolás szerepelt a programban, de aki akart, szpárringolhatott is. Elsősorban a nyaraláson, a jó hangulaton volt a hangsúly, az edzéseknek igazából másodlagos szerep jutott. Világklasszis bunyósok vezették a tábort, Kovács István és Erdei Zsolt igazi példaképek a gyerekek számára, a srácok felnéznek rájuk, lesték minden szavukat, mozdulatukat.

 

Kitűnő tanárok

A Balaton-parti eseményen Rácsai András már mint középfokú edzői oklevéllel rendelkező tréner felügyelte a srácokat, az egykori kitűnő bokszoló a 2004-ben megszerzett sportoktatói minősítés után újabb képzést végzett el sikerrel.

– Szerencsés volt, hogy nem kellett utazgatnom, Debrecenben volt lehetőségem elvégezni a képzést – mondta a tréner. – Kitűnő tanárok és edzők oktattak, Kövérné Fejes Anikót és Benyáts Balázst azt hiszem, nem kell bemutatni senkinek. Számos újdonságot sajátítottam el, amelyeket szeretnék beépíteni az edzésmunkába. Nagyon sokat tanultam az előadásokon, a konfliktuskezelésnek például már a balatoni táborban hasznát vettem.

 

Rióra is gondolva

Nem vitás, Rácsai András érti a szakmáját. A tréner a szófiai junior Európa-bajnokságon a magyar válogatott edzői stábjában is helyet kapott, három DVSC-s öklözőt, Tóth Ádámot (70kg), Kovács Zsoltot (75kg), Komor Lászlót (+80kg) látta el tanácsokkal. Tóth Ádám 5. helyen végzett, a korosztályos nemzeti csapat egyetlen érmét, egy bronzot, Kovács Zsolt szerezte meg.

– Zsolt nem csak a versenyzőm, de a keresztfiam is – mondta büszkén a tréner. – Három győztes meccsel jutott el a dobogóig, szerintem az elődöntő is az övé volt, de nem akarok magyarázkodni. Az edzőkollégákkal már jó ideje tudjuk, jó képességű bunyós, a kérdés csak az volt, mikor jön ki neki az eredmény. Mozgáskészségben, helyzetfelismerésben remek, de más erőssége is van. Tavaly még 63 kilogrammban bokszolt, a diákolimpián úgy volt, 70 kilóban indul, de a klubvezetés úgy döntött, ne egymás ellen meccseljen a két tehetséges versenyzőnk. Így Zsolt felment 75 kilóba, Ádám vállalta a 70 kilogrammot. Eredményeikkel bizonyították, jó döntést hoztunk. Kitűnő utánpótlása van a DVSC-nek, az Eb-n részt vevő sportolóink mellett a Török és a Rézműves testvérek is nagyon tehetségesek. Szeretnénk öklözőket küldeni a két év múlva megrendezésre kerülő ifi olimpiára, de a szemeink előtt már a 2016-os riói olimpia is ott lebeg… HBN-BZ

Címkék:


További hírek a haon-sportoldal kategóriából