Rablás szemtanúját keresik a püspökladányi rendőrök

Rablás szemtanúját keresik a püspökladányi rendőrök
© Fotó: police.hu
Püspökladány – Kiraboltak egy idős hölgyet Püspökladányban, a rendőrök a lakosság segítségét kérik az ügyben.

A Püspökladányi Rendőrkapitányság rablás gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettessel szemben.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2017. március 11-én 19 óra körül egy ismeretlen elkövető letépte a táskát egy idős hölgy válláról a Bajcsy-Zsilinszky utca 1-3. szám előtti járdán, amelynek következtében a néni elesett és megsérült.

A sérülthöz egy tanú odament segíteni, ő feltételezhetően látta a menekülő tettest. A szemtanú a sértett elmondása szerint 20 év körüli nő, 160 centiméter magas, haja vállig érő.

A rendőrség kéri a nőt, valamint azokat, akik a bűncselekmény szemtanúi voltak, vagy azzal kapcsolatban érdemleges információval rendelkeznek, jelentkezzenek személyesen a Püspökladányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán, vagy telefonon tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

– police.hu –








hirdetés