Rablás elkövetőit keresik!

A Debreceni Rendőrkapitányság, Bűnügyi Osztály, Életvédelmi Alosztálya eljárást folytat rablás bűntett bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A rendelkezésre álló adatok alapján két ismeretlen férfi, 2010. június. 18-án, délelőtt, 11 óra körüli időben Debrecen, Vámospércsi út 80. szám előtti járdaszakaszon, egy 20 éves, darvasi fiatalembert támadott meg értékeiért.

 A sértett és támadói a 11-es buszon utaztak, majd amikor a fiatalember a Vámospércsi úti megállóban leszállt a buszról, támadói követték. Az egyik férfi a sértettet hátulról lefogta, míg a másik, a fiatalember kezében lévő mobiltelefonját, pénztárcáját kikapta. Távozóban még támadója ellökte, melynek következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A pénztárcájába személyes iratain kívül, több ezer forint készpénz is volt.

Az egyik elkövető kb. 178-180 cm magas, erős testalkatú, kopasz, 27 év körüli férfi. Nyakában, vastag ezüstlánc volt.  Az elkövetés időpontjában szürke színű farmer anyagú halásznadrágot, kék színű, ujjatlan pólót, fehér, műbőr edzőcipőt viselt.

Társa kb. 175 cm körüli magas, vékony testalkatú, kopasz, 25-27 év körüli férfi. Az elkövetés időpontjában szürke színű halásznadrágot, narancssárga színű, ujjatlan pólót, strandpapucsot, nyakában, vastag ezüstláncot viselt. Ismertetőjegye, jobb szemöldöke hiányos.

Aki a két férfit felismeri, jelentkezzen a Debreceni Rendőrkapitányság, Bűnügyi Osztály, Életvédelmi Alosztályán, munkaidőben személyesen (Debrecen, Budai Ézsaiás u. 4. sz.) vagy telefonon a (52) 516-400, 27-30-es melléken, vagy munkaidőn túl a 107-es, vagy 112-es segélyhívók egyikén.

Forrás: police.hu/hajdu








hirdetés