Québeci tenisztorna – Babos elveszítette az egyes döntőjét

Budapest, Québec – Babos Tímea három játszmában kikapott a belga Alison Van Uytvancktól a kanadai Québecben zajló, 227 ezer dollár (57 millió forint) összdíjazású keménypályás női tenisztorna egyes döntőjében.

Az első szettben már 5:4-nél is volt egy játszmalabdája a harmadik helyen kiemelt magyar játékosnak, de végül 6:5 után tudott előnybe kerülni.
A folytatásban 1:0-nál hat lehetősége volt, hogy elvegye ellenfele adogatójátékát, de nem járt sikerrel, és a hetedikként rangsorolt Van Uytvanck szoros csatában egyenlített.

A harmadik játszma meglepően egyoldalú volt: a világranglista 98. helyén álló belga teniszező simán nyert.

Ez volt a WTA rangsorában jelenleg 63. Babos ötödik döntője WTA-tornán, a mérlege két győzelem és három vereség. Van Uytvanck az első fináléját játszotta.

A legjobb magyar női játékos – a cseh Andrea Hlavackova oldalán – később a párosok döntőjében is érdekelt lesz.

Eredmény (a torna honlapjáról):

egyes, döntő:
Van Uytvanck (belga, 7.)-Babos Tímea (3.) 5:7, 6:4, 6:1

később:
páros, döntő:
Babos Tímea, Andrea Hlavackova (magyar, cseh, 1.)-Bianca Andreescu, Carson Branstine (kanadai)

– MTI –








hirdetés