Putyin: Moszkva Libanonban elesett izraeli katona maradványait adja át Izraelnek

Moszkva – Egy, az 1982-es libanoni háború idején életét vesztett izraeli katona földi maradványait adja a nap folyamán Izraelnek Oroszország – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor csütörtökön Moszkvában fogadta Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőt.

Zahari Baumel izraeli őrmester holttestét 37 évvel a halála után egy orosz kommandó találta meg Szíriában, és szállította el onnan.

“Eltűntként tartották nyilván. Katonáink szíriai partnereinkkel együtt beazonosították a helyet, ahol eltemették. Nagyon örülünk annak, hogy hazájában megkaphatja a katonai tiszteletadást. És az a legfontosabb, hogy közeli hozzátartozói virágot vihetnek a sírjára” – mondta Putyin Netanjahunak.

Az izraeli miniszterelnök emlékeztetett rá: két évvel ezelőtt fordult vendéglátójához azzal a kéréssel, hogy segítse az izraeli katonák maradványainak felkutatását, amibe Putyin beleegyezett. Netanjahu közölte, hogy Baumelt már csütörtök este eltemetik Izraelben.

“Hálás vagyok önnek, elnök úr, a személyes barátságáért, az ön által képviselt álláspontért. Közös értékeket képviselünk” – hangoztatta az izraeli politikus, aki öt nappal a hazájában megtartandó parlamenti választás előtt utazott el Moszkvába.

Putyin közölte, hogy tudomása szerint a katona maradványainak genetikai vizsgálatát elvégezték, és a nap folyamán Izraelbe küldik át őket. Hozzátette, hogy a Baumelt felkutató orosz kommandónak “nem volt egyszerű” dolga. Netanjahu tolmácsolta Putyinnak a katona százéves édesanyjának köszönetét.

Izraeli sajtóértesülések szerint a katona holttestét egy meg nem nevezett harmadik ország közvetítésével már a szülőföldjére is szállították.

Az Interfax orosz hírügynökség összefoglalója szerint Baumelt és két társát együtt az első libanoni háborúban szíriai egységek ejtették foglyul. A páncélost a szíriaiak az orosz hadseregnek adták át, amely kiállította a moszkvai tankmúzeumban. Netanjahu kérésére Putyin három évvel ezelőtt úgy döntött, hogy a katonai járművet visszaadják Izraelnek.

– MTI –