Pusztán csodálatos: összefogtak a turizmus terén

Pusztán csodálatos: összefogtak a turizmus terén
Debrecen, Hortobágy. A Debrecen és Hortobágy Turizmusáért Egyesület 63 millió forint támogatást nyert turisztikai versenyképesség növelésére, amelynek következtében imázsváltás történt – jelentette be Halasi Csaba, az egyesület elnöke hétfőn.

A cívisváros és Hortobágy község önkormányzata közösen hozta létre helyi TDM, azaz turisztikai desztináció menedzsment szervezetét, hogy partnerként még inkább pozicionálják a településeket a vendéglátásban. Ez a fajta összefogás nem újkeletű, hiszen közel egy évtizede fáradoznak azon, hogyan lehet a turizmus terén, összefogással, még eredményesebb a két település – hallhattuk Halasi Csabát.

A projekt kapcsán piackutatáson alapuló stratégiák készültek, és megalapozták a jövőbeni turisztikai és marketingmunkát. A program új arculata is kész: két szimbólummá vált épület, a Nagytemplom és a Kilenclyukú híd látható majd a megjelenéseiken. “Pusztán csodálatos” – ez a szlogenje a közös arculatnak, amelynek információs kiadványai, a megújult debreceni tourinform iroda, az informatikai eszközpark kialakítása megtörtént. Az egyesület a projektet tanulmányúton is népszerűsíti, és az egyesület standja 2011-ben elnyerte a legjobb attrakciónak járó díjat. HBN

Címkék: