Puszta kezes olasz

Puszta kezes olasz

Nem gondolnám, hogy tisztaság
mániás vagyok, sőt,
néha-néha még az is megesik, hogy a
szobában egy hétig várja a bögre
tea, hogy megigyam vagy hogy végre bele tegyem a
mosogatóba.


Nem okoz gondot inni a másik után az
üvegből, szoktam enni
papírtálcáról és nem
hordok magamnál különféle
fertőtlenítő szereket, hogy
lelépve a buszról rögtön
eltávolítsam a kezemre ragadt
bacilusokat.


Előfordul azonban olyan eset, ami engem is egy
lépéssel hátrább
késztet. Például a reggelim sem
csúszik olyan simán, amikor olyat
látok, mint nemrégiben. Kisbolt,
kevés alkalmazottra sok vevő
és még több áru jut.


Éppen akkor érkezem, amikor megjön
az üdítős, naná. Pár
perc várakozás a csemege pult előtt.
Ez nem készít ki, állni még
bírok. Serénykednek az
eladók, teszik, amit kell. A lány
szőkekólás zsugorokat
toszigál maga előtt. Teste megfeszül a
nagy erőlködésben.


Tüsszent egyet, porosak az itókák.
Beugrik a csemege pultba, az előttem
állót szolgálja ki. Olasz,
húsz deka. Fogja hát a felvágottat
csupasz, poros kezével, amit
mindenesetre beletörölt a farmere
hátuljába, kibogozza a
fóliából és nekiesik a
szeletelésnek. Lejön a huszonkettő,
ahogy az szokott. A kis lapátkán
próbálja egyensúlyozni a
placsnikat.


Nem megy, így hát két ujjal
rásegít még. Csomagol,
rám néz. Mit adhatok? Kösz,
már semmit.


 


B.ZS.

Több a vegyszer a külföldiben


Félnek a debreceni Tesco
biztonsági őrei?


Tizenöt millió forintra
bírságolták a
TESCO-t


Visszaváltják a PET palackokat és
az alumínium üdítős
dobozokat