Vállalta az okozott kár megtérítését

Püspökladány – Elkerülheti a bírósági felelősségre vonást a lopással és sikkasztással gyanúsított férfi.

2016. augusztusában a gyanúsított és a sértett egy püspökladányi ingatlanra adásvételi előszerződést kötött azzal, hogy a gyanúsított a kialkudott vételárat részletekben fizeti meg, és amennyiben eláll a szerződéstől, a vételár-részek bérleti díjnak minősülnek. A gyanúsított feleségével több hónapon keresztül lakott a házban, 2017. márciusától kezdődően azonban a vételár-részleteket nem tudta kifizetni és bérlőként használták az ingatlant. A vádlott a sértett tudta és beleegyezése nélkül eladott a lakásból egy öntöttvas betétes kandallót, az udvarról kivágott egy nagy mogyoróbokrot, a ház melléképületéről pedig leszerelt két faajtót, majd azokat eltüzelte. A gyanúsított a ház előtti utca szakaszról kivágott 14 darab fát, amely az önkormányzat tulajdona volt és a fát szintén fűtésre használta. A gyanúsított cselekményeivel 156 ezer forint kárt okozott a sértetteknek.

A férfi kisebb értékre elkövetett sikkasztást és lopást valósította meg. A gyanúsított a bűncselekmények elkövetését beismerte, vállalta a sértetteknek okozott kár megtérítését, kezdeményezte az ügyben a közvetítői eljárás lefolytatását, amelyhez a sértettek is hozzájárultak. A Püspökladányi Járási Ügyészség a gyanúsított ellen indult büntetőeljárást 5 hónapra felfüggesztette és az ügyet közvetítői eljárásra utalta. A közvetítői eljárás eredményessége esetén a járási ügyészség a büntetőeljárást meg fogja szüntetni.

HBN



Püspökladány.
HAON.HU






hirdetés