Lesz gyorsforgalmi út, az időpont még kérdés

Beretyóújfalu – A nyomvonal már megvan, és az érintett területek kisajátítása is elkezdődött.

Várhatóan 100 milliárd forintos költséggel négysávos út épül Törökszentmiklós és Berettyóújfalu között – jelentette be Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón.

Hajdú-Biharban a terv szerint Püspökladány, Kaba, Földes és Berettyóújfalu vonalán halad majd a gyorsforgalmi út. Bodó Sándor országgyűlési képviselő a bejelentéssel kapcsolatos érdeklődésünkre arról tájékoztatta a Naplót, hogy a szakhatóságok már megegyeztek a négysávos út nyomvonalában, valamint a területkisajátítások is elkezdődtek.

Azt azonban még nem lehet tudni, hogy mikor kezdődhet az építkezés. Ez – tette hozzá az országgyűlési képviselő – minden bizonnyal az előkészítés ütemétől függ. A munkálatok előkészítésére 8,5 milliárd forintot különített el a kormány.

Azt egyelőre sajnos ugyancsak nem tudni, hogy az út hazai, európai uniós vagy esetleg vegyes finanszírozásban valósul-e majd meg. Most azonban úgy látszik, hogy a hazai finanszírozás az esélyes – mondta el kérdésünkre Bodó Sándor.

HBN



Püspökladány.
HAON.HU






hirdetés