Jótékonysági estet rendeztek január 14-én a püspökladányi Dorogi Márton Városi Művelődési Központ színháztermében. A daganatos beteg Bagi Zsuzsika, 5 éves kislány gyógykezelésének megsegítésére. A 10 produkció, közel 150 fellépő másfél órás produkciójában, részt vettek a helyi énekkarok, néptánccsoportok, népi együttesek, az id. Csenki Imre Vegyeskar, Balogh József mesemondó, az ÁFÉSZ Énekkari Egyesület, a Sárréti Népi Együttes, a Kenderkóc Néptáncegyüttes, a Csimpolya Néptáncegyüttes, a Rozmaring Énekegyüttes, a Pengetős Citerazenekar, a Hevesi Fanni-Varga Katalin citeraduó és a Debrecen Big Band vendégével, a ladányi tehetséggel, Borsy Ádámmal.
A színpadra állók önzetlenségét, összefogását és segítő szándékát jelzi, hogy első szóra elvállalták a felkérést, és álltak egyként e nemes ügy mellé. A szereplőkön kívül támogatták még a rendezvényt a püspökladányi vállalkozók, az önkormányzat és a helyi média.
A fellépők és a szervezők a jótékonysági est teljes bevételét (mely belépőjegyekből, pártolójegyekből, és az est folyamán árusított képekből adódott össze) Bagi Zsuzsika gyógykezelésére ajánlották fel és át is adták a családnak.
Daróczi László, Püspökladány