Bor, ígéretes város, hóvihar

Akt.:
Bor, ígéretes város, hóvihar
Hajdú-Bihar – Szeszélyes időjárás és kiszámítható társadalmi események: bővelkedett eseményekben 2018 január–márciusa.

Nem indult szerencsésen az év ötszáz malacnak; az állatokat szállító kamion árokba borult Püspökladány és Nádudvar között január 3-án, félszáz sertés pusztult el. A hónap közepére – a korábbi bőséges esőzések miatt – 149 centiméterre emelkedett a Vekeri-tó vízszintje, amire már nagyon rég nem volt példa.

S ha már időjárás: az előző tél enyhére sikerült, jóformán két februári héten át tartott. No meg – szinte már új szokásként – márciusban, amikor a 17-ei hóviharban 26 településünk maradt áram nélkül, sok helyen csak hétfőn állt helyre a rend.

Idén is kiválasztották Debrecen borát, amit a város bálján kóstolhattak meg a vendégek, s mellé hallgathatták a magyar fejlesztésű „csodazongorát”, amiből a Kölcsey Központnak is jutott egy. Január 26-án szén-monoxid-mérgezés gyanújával 15 gyereket és egy felnőttet vittek kórházba Komádiból, szerencsére nem esett bajuk. A hónap végén Álmosd polgármestert választott, a független Tóth Sándor személyében.

Februárban két visszatérő ismerős „kopogtatott”: a belvíz, valamint az influenza, utóbbi részleges kórházi látogatási tilalommal.

A hónap közepén Debrecen a jövő ígéretes európai városa címet nyert el a kis-középvárosok kategóriában, 2017-re vonatkozóan a Financial Times neves brit szaklap szerint. A cívisváros tőkevonzó stratégiájával emelkedett ki a 200–350 ezer lakosú települések közül.

Egy hölgy, a balmazújvárosi Urbán Dóra írt alá ötszázadik hajdúsági műveleti tartalékos katonaként, míg a 200. önkéntes területvédelmi tartalékosként a létavértesi Budai Szabolcs csatlakozott a MH 5. Bocskai István Lövészdandárhoz. Február 21-én jelentették be, hogy a német Continental vállalat 31 milliárdos beruházással a déli gazdasági övezetben építi fel új, a legmagasabb technológiai igényeknek megfelelő üzemét, amely a jövő járműveinek állít elő elektronikai alkatrészeket.

Március elején elkezdődött a nagyerdei strand bontása, hogy majd egy sokkal modernebb létesítménynek adja át a helyét. Március 11-én reggel tűz ütött ki a debreceni Kenézy Gyula kórház egyik második emeleti kórtermében. Hat ágy kapott lángra, az épületből összesen 52 embert menekítettek ki a tűzoltók, szerencsére nem sérült meg senki.

A hónapot húsvétra hangolódással zártuk.

Fotók: Derencsényi István, Matey István, Molnár Péter, Kovács Péter

HBN



Püspökladány.
HAON.HU






hirdetés