2011.12.21 07:40; Frissítve: 2011.12.21 07:40


A 42-es úton “ébresztő akciót” tart a rendőrség csütörtök éjjel

Debrecen (MTI) – Az elalvásos balesetek megelőzésére “ébresztő akciót” tart csütörtökről péntekre virradóra a 42-es főúton Püspökladány és az ártándi határátkelő között a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság – közölte a szervezet sajtószolgálatának munkatársa, Kovács Károly az MTI-vel.

    Elmondta: a közelgő ünnepek miatt megnövekedett határforgalom miatt csütörtök este 11 órától másnap hajnali 5-ig a határ felé közlekedőket megállítják, és az általános ellenőrzéseken túl a rendőrök koffeintartalmú italokkal, kávéval, teával kínálják a vezetőket.     

Kovács Károly szavai szerint a tapasztalatok azt mutatják, hogy az akár több ezer kilométert levezető sofőrök a közelgő határátlépés előtt már nem kívánnak pihenni, inkább megteszik a hátralévő távot, pedig ha valaki fáradtan, kimerülten ül a volán mögött, az sok esetben még az ittas vezetésnél is veszélyesebb lehet.     Idén Hajdú-Biharban 837 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, ebből 50, köztük 4 halálos – éjjel 10 és reggel 4 óra között – mondta Kovács Károly.

MTI


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása


Püspökladány.
haon.hu



Írjon nekünk!
Cikkek innen: Püspökladány
 

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása