Sport

2017.03.10. 18:55

Negyven ország sakkozói indulnak a BTF-Szabó László Emlékversenyen

Budapest - Negyven ország 340 versenyzőjének részvételével rendezik meg március 18. és 26. között a Bálnában a Budapesti Tavaszi Fesztivál-Szabó László Sakk Emlékversenyt.

Budapest - Negyven ország 340 versenyzőjének részvételével rendezik meg március 18. és 26. között a Bálnában a Budapesti Tavaszi Fesztivál-Szabó László Sakk Emlékversenyt.

Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos, a szervező Budapesti Sakk Szövetség elnöke a pénteki sajtótájékoztatón elmondta, hogy az ötmillió forint összdíjazású eseménnyel egy régi hagyományt kívánnak újjáéleszteni.

"A nyolcvanas években nagyon népszerű volt a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében évről évre lebonyolított nemzetközi sakkverseny, amelyre akkoriban sok szovjet és keletnémet versenyző jött el. A verseny később abbamaradt, idén viszont több támogató segítségével sikerült elérnünk, hogy 340 fős mezőny jöjjön össze, s a külföldi résztvevők száma is meghaladja a 140-et, így ez lesz az elmúlt 25 év legnagyobb fővárosi sakkeseménye - jelentette be a kormánybiztos.

Révész Máriusz beszélt arról is, hogy mivel idén lenne 100 éves a magyar sakkozás egyik legnagyobb alakja, Szabó László, úgy döntöttek, hogy a versenyt az ő emlékére rendezik meg.

Szabó László unokaöccse, Szabó András a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a következő öt esztendőben évente egymillió forintot ajánl fel, amelyet a versenyen legsikeresebben szereplő magyar ifjúsági sakkozók támogatására fordít a Budapesti Sakk Szövetség.

Rácz Zoltán, a Magyar Sakk Szövetség főtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar sakkozás jövője szempontjából nagy előny, hogy az ilyen hazai rendezésű versenyeken a tehetséges fiatalok költségkímélő körülmények között erős külföldi játékosokkal mérhetik össze erejüket.

Korpics Zsolt főszervező tájékoztatása szerint a BTF-Szabó László Emlékversenyre Afrika kivételével minden földrészről érkeznek sakkozók, akik között 40 nemzetközi nagymester és 22 nemzetközi mester lesz. A viadalt három osztályban bonyolítják le, a legerősebb kategóriában a 2200 fölötti Élő-pontszámmal rendelkező játékosok szerepelnek, akik közül a győztes egymillió forinttal gazdagodik majd.

Elhangzott az is, hogy a legjobb magyar sakkozók közül ott lesz a mezőnyben a férfi válogatott két tagja, Berkes Ferenc és Héra Imre, a női nemzeti csapatból pedig többek között az egyéni Európa-bajnok Hoang Thanh Trang, valamint Gara Anita és Gara Tícia is.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!