Pünkösdkor jubilált a mazsorett csoport

Pünkösdkor jubilált a mazsorett csoport
© Fotó: Kedves Zilahi Enikő
Nyíracsád – Pörgött a bot, lobogott a zászló, vérpezsdítő volt a zene a mazsorettek gáláján Nyíracsádon.

Fergeteges hangulatú gálaműsorral ünnepelte fennállásának 15 éves évfordulóját a nyírségi település mazsorett csoportja. A jubileumi gálának pünkösd vasárnapján a helyi művelődési ház adott otthont, amelynek nagytermét a szülők, nagyszülők, meghívott vendégek töltötték meg. A csoportok vérpezsdítő zenére előadott, látványos, jó hangulatú műsorral kápráztatták el a lelkes közönséget. A mintegy kétórás gálaműsor keretében az utóbbi évek legszínesebb, leghangulatosabb és legsikeresebb koreográfiáiból húsz produkciót mutattak be a lányok.

Alapító tagból vezető

Gégény Liza, a tizenöt évvel ezelőtti alapító tagok egyike, jelenleg a Hétszínvirág és a Liliom csoportok vezetője, három éve irányítja a lányok munkáját. Ez idő alatt számos rangos elismerést, versenyeredményt, különdíjat érdemeltek ki a csoportok. A gálán, ami egyben a lányok év végi vizsgabemutatója is volt, részt vettek a nyírlugosi mazsorettek is, akiknek munkáját szintén Liza irányítja. A műsort követően az egyébként is jó hangulatot egy kis múltidéző filmvetítés és a nagy sikerű tombolasorsolás fokozta.

HBN-KZE








hirdetés