Pünkösd – Néprajzkutató: a fiatalságról és a szerelemről is szól az ünnep

Akt.:
Budapest – Pünkösd a harmadik legnagyobb egyházi ünnep, de emellett a fiatalságról, a szerelemről, a párválasztásról is szól – mondta Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató az M1 aktuális csatornán, pünkösdhétfőn.

A húsvét utáni ötvenedik napon, idén május 20-án ünnepli a keresztény világ a Szentlélek eljövetelét, az egyház születésnapját, pünkösd napját.

Tátrai Zsuzsanna elmondta: pünkösd is “mozgó ünnep”, legkorábban május 10-én, legkésőbb július 13-án lehet pünkösdvasárnap.

Szerinte az ünnephez kapcsolódó különböző időjárási jóslatok néha “sántítanak”, mert azt mondják a pünkösdi eső nem jó, de azt is, hogy a májusi eső aranyat ér.

A néprajzkutató elmondta, pünkösdhöz több népszokás kötődik; ilyenkor szoktak pünkösdi királyt és királynőt választani, legényavatást tartani. Emellett, ahogy az egész tavaszi ünnepkör, pünkösd is a természet megújulásáról szól. Szokás volt például, hogy a legények zöld ágakat tördeltek, majd azokat szétszórták a falu utcáin, hogy megmutassák, megérkezett a tavasz.

– MTI –