Problématárral és javaslatokkal segítenek

dr. Szekeres Antal
dr. Szekeres Antal - © Fotó: HBN
Debrecen – Magyarország címzetes főjegyzőinek és jegyzőinek részvételével rendezett szakmai fórumnak adott otthont kedden az Aquaticum Hotel. Mint dr. Szekeres Antal jegyző az esemény sajtótájékoztatóján elmondta, a megyei jogú városok önkormányzatait érintő kérdésekről tanácskoztak.

Az új gazdálkodási és könyvelési rendszerről dr. Dancsó József, a Magyar Államkincstár elnöke tartott előadást. A jelenlévők tájékoztatást kaptak a földforgalmi törvénnyel kapcsolatos jegyzői feladatokról, s áttekintették az elektronikus anyakönyvvezetés július 1-jétől érvényes új szabályozását is. Ennek ügymenete egyszerűsödik, hiszen a lakosok azt az ország bármelyik anyakönyvvezetőjénél elindíthatják.

Dr. Szekeres Antal közölte, a nem egyértelmű jogszabályokból egy 180 oldalas problématárt állítanak össze, s megoldási javaslatokat is kidolgoztak, amiből közel száz született.

A Megyei Jogú Városok Szövetségének Jegyzői Kollégiuma évente két tanácskozást tart. Ősszel Sopronban üléseznek.

HBN








hirdetés