„Problémás” ajándékokkal rohamozzák az áruházakat – vajon ki járhat sikerrel?

Akt.:
Kígyózó sorokat láthatunk két ünnep között több debreceni üzlet előtt
Kígyózó sorokat láthatunk két ünnep között több debreceni üzlet előtt - © Fotó: Kiss Annamarie
Debrecen – A karácsonyi vásárlás forgatagában rengeteg inger éri a fogyasztókat, ami arra késztetheti őket, hogy minél többet vásároljanak. Éppen ezért ebben az időszakban az emberek könnyedebben, felületesebben döntenek a vásárlás mellett és költenek el nagyobb összegeket. A fogyasztói szándékot még inkább erősítik az év végi akciók, engedmények, arra ösztönözve az embereket, hogy ne halogassanak. Csak így nem marad idő mindent kellőképp megfontolni…

Dr. Hajnal Zsolt, a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar adjunktusa úgy véli, sokkal körültekintőbben kell eljárnunk, tisztában kell lennünk a jogainkkal. Különbséget kell tennünk például aközött, hogy hibátlan vagy hibás terméket szeretnénk visszavinni az üzletbe. Amennyiben hibátlan a termék, a vállalkozás nem köteles cserélni vagy visszavenni. Azonban ha a saját üzletpolitikája szerint ezt mégis megteszi, akkor annak feltételeit is ő határozza meg. Ha interneten rendeltünk ajándékot, de a szállítási határidő eltelt, valamint a póthatáridőként kitűzött időn belül sem érkezett meg a csomagunk, akkor álljunk el a vásárlástól. Figyeljünk arra, hogy az elállási nyilatkozatunkat írásban, később is bizonyítható módon tegyük meg!

Nem árt felkészülni

Hajnal Zsolttól megtudhattuk, hogy amennyiben nem hibás a termék, csak nem volt megfelelő színű, méretű, a vállalkozás csak akkor köteles cserélni, ha ezt előre vállalta. – Ha hibás a termék, akkor alapvetően a Polgári törvénykönyvben meghatározott igényérvényesítési sorrendet kell követnünk. Tehát négyféle jogosultság illet meg minket, a kijavítás vagy kicserélés, majd az árleszállítás, végső esetben a vételár-visszatérítési igény.

Főszabály szerint hibás termék esetén egyből kérhetjük a cserét, kivéve, ha a kicserélés lehetetlen, vagy a csere a javításhoz képest aránytalan többletköltséget eredményezne, ekkor, javítható hiba esetén, el kell fogadnunk a javítást. A többi jogosultságra csak akkor térhetünk át, ha a kereskedő a javítással indokolatlanul késlekedik, vagy azt nem tudja elvégezni”

– tájékoztatott az adjunktus.

Laikusként azt gondolhatjuk, hogy az akciós termékekre, 1-et fizet, 2-t kap árucikkekre nem léteznek, vagy nem vonatkoznak szabályok, viszont ez koránt sincs így. Jobban tesszük, ha utánaolvasunk a szabályoknak, és felkészülten érkezünk az üzletekbe. – Különbséget kell tennünk aközött, hogy hibátlan vagy hibás terméket szeretnénk visszavinni az üzletbe. Amennyiben hibátlan a termék, a vállalkozás nem köteles cserélni vagy visszavenni, azonban ha úgy dönt, hogy a saját üzletpolitikája szerint ezt mégis megteszi, akkor annak feltételeit is ő határozza meg, így kritériumként megszabhatja azt is: mindkét árut vigyük vissza.

Hibás termék esetén fontos tudnunk, hogy az akciós árucikkekre is vonatkoznak a jótállási és kellékszavatossági szabályok, és az 1-et fizet, 2-t kap akcióban értékesített termékekre külön-külön érvényesek a szavatossági, jót­állási jogok. Tehát ha csak az egyik termék hibásodik meg, akkor a másiktól függetlenül kérhetjük helytállásra a vállalkozást – tette hozzá.

Szállítási határidő

Manapság egyre elterjedtebb, hogy interneten rendeljük meg az ajándékokat, ezzel is elkerülve az ünnepi forgatagot, sorban állást. Többen úgy vélik, így egyszerűbb az ajándékok beszerzése, viszont sokakkal megtörtént már, hogy nem érkezett meg az árucikk. Ilyenkor mit tehetünk? – Amennyiben a szállítási határidő letelt, valamint a póthatáridőként kitűzött időn belül sem érkezik meg a csomagunk, akkor írásban álljunk el a vásárlástól.

Fontos tudni, hogy internetes vásárlás esetén még a termék megérkezése előtt is élhetünk az indokolás nélküli elállási jogunkkal. Figyeljünk arra, hogy az elállási nyilatkozatunkat írásban, később is bizonyítható módon tegyük meg”

– hangsúlyozta.

Ha nem sikerül rendezni

A szakértő úgy fogalmazott, hogy tulajdonképpen minden vásárláskor adásvételi szerződést kötünk az eladó vállalkozással, így ha a megvásárolt termék vagy szolgáltatás hibás, nem megfelelő minőségű, akkor meghatározott határidőn belül úgynevezett helytállásra köteles a vállalkozás. Gyakran előfordul, hogy fogyasztóként a reklamációs ügyünket nem tudjuk rendezni a vállalkozással, ebben az esetben békéltető testülethez fordulhatunk. Ez egy bíróságon kívüli, ingyenes vitarendezési lehetőség; célja, hogy megpróbáljon egyezséget létrehozni a felek között.

– Nagy Emese –


Mindent a vásárlókért!
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Kicsi lett a pulcsi? Nem tetszik a színe? Vagy van már ugyanolyan a szekrényben? Előfordul, hogy a karácsonyi ajándék nem tökéletes, így nincs más megoldás, mint visszavinni. Utánajártunk, hogy mit és meddig kötelesek kicserélni az üzletek, így megtudtuk: nem árt sie...

Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Lehet, hogy már megvan az ajándék, de íme néhány tanács, ha nem lenne megfelelő. Hiába szeretnénk minden évben a lehető legfrappánsabb ajándékokkal meglepni a szeretteinket, néha nem a tervek szerint alakul: nem jó a méret, kevésbé divatos a szín, „már megvan”, va...