Problémamegoldás helyett inkább kerülik a konfliktust a vezetők

A munkahelyi légkörre is hatással van a
válság: a dolgozók félnek
állásuk elvesztésétől,
fizetésük
csökkenésétől, így sokkal
feszültebbek és hamarabb konfliktusba
kerülhetnek egymással.


 Ezeket a stresszes helyzeteket a
cégvezetők nehezen és
kevésbé szakszerűen kezelik, ami
további negatív folyamatokat
idéz(het) elő: kialakulhat a
munkavállalók közötti erős
versengés az állásban
maradásért, az
áskálódás és
meghatározó tényezővé
válhat a kétségbeesettség


Egy Európai Unió 15
országában végzett
tanulmány kimutatta, hogy a munkahelyi
stressz a munkavállalók mintegy 30
százalékát érinti. A
felmérés idején még
híre sem volt a gazdasági
válságnak, kevesebb okuk volt
félni a munkavállalóknak
állásuk elvesztésétől,
fizetésük
csökkenésétől. Az elmúlt
napokban már az Egészségügyi
Világszervezet (WHO) is nyilatkozott a
gazdasági világválság
negatív következményeiről,
számolnak a munkavállalók fokozott
feszültségére, és a
munkanélküliek
létbizonytalanság
következtében kialakuló romló
egészségügyi
állapotára.

A mindennapok
feszültségei


A recesszió egyik
legkedvezőtlenebb hozadéka
kétségtelenül az emberek
romló idegrendszeri állapota, hiszen az
állandó félelem és
bizonytalanság mentális terhet jelent
mindannyiunk számára, amelyre
szervezetünk eltérően, de
semmiképpen sem pozitívan reagál.


Emelkedő tendenciát mutat az
elszívott cigaretták száma, az
alkoholfogyasztás mennyisége, egyre
többen szenvednek
álmatlanságban, kimerültnek
és erőtlennek érzik magukat. Sokszor
már a munkahelyre való
beérés előtt is megannyi
tényező szegheti kedvünket,
bármilyen jól is ébredtük
reggel.


Akadozó forgalom, tolakodó emberek a
tömegközlekedési
eszközökön, rossz hírek a
rádióban és egyéb
hangulatrontó esetekkel indulhat a napunk.
Számos munkavállaló
számol be arról, hogy
beérvén munkahelyére
elfogja a rossz érzés, mert tudja, hogy
megint egy végeláthatatlan nap elé
néz, esetleg olyan kollegával kell
együtt dolgoznia, akivel konfliktusai vannak, vagy
éppen felettese állandó
elvárásai, hatalmi
visszaélései, netán az állás
elvesztésével való
fenyegetőzése lehetetleníti el a
hatékony munkavégzést. Mindenki
számára ismert tény, hogy a
félelmek megbénítják a
kreatív elmét, rontják az
általános teljesítményt,
ily módon hatással vannak az adott
szervezet gazdasági
teljesítményére is.


Sajnos a tapasztalatok azt mutatják, hogy a
cégvezetők az első
pánikrohamot követően is nehezen
és kevésbé szakszerűen
kezelik a konfliktusokat. És sajnos ez
nem segíti a munkavállalókat
aggodalmaik szétoszlatásában,
sőt, további negatív folyamatokat
idéz(het) elő: kialakulhat a
munkavállalók közötti erős
versengés az állásban
maradásért, az
áskálódás,
valamint meghatározó
tényezővé válhat a
kétségbeesettség, amely blokkolja
a teljesítményt és a megfontolt
döntéshozást.


A brit Chartered Institute of Personnel and Development
(CIPD) és az üzleti
pszichológiával foglalkozó OPP
legújabb felmérése szerint “egy
átlagos munkavállaló
hetente két órát pazarol el
valamilyen konfliktussal, így ennek
következtében egy év alatt több
millió munkanap veszik el”.


Ha azt vesszük alapul, hogy mindez egy
átlag és még nem gondolunk bele
abba, hogy ez az időtartam jelenleg emelkedő
tendenciát mutat, akkor súlyosabbnak
tűnik a helyzet. Ráadásul sokan egy
konfliktust követően még
órákkal később is idegesen
és feszülten ülnek vissza asztalukhoz
dolgozni, több esélyt adva így a
figyelmetlenségnek, a
tévedéseknek,
elszámolásoknak, és így
tovább. Mindez pedig további
súrlódásokat eredményezhet.
A kör bezárult.

A kollegák
támadása


Nem kell manapság “sorban állni”, ha
rossz hírt szeretnénk hallani. És
a mindennapok egyszerű bosszantó gondjai,
vagy éppen a súlyos és nehezen
kezelhető problémák ugyanúgy
megkeserítik a szemben lévő
asztalnál ülő kollega mindennapjait
is.


Természetesen a válság
általi fenyegetettség
mértékétől és az
egyéni hajlamtól is függ az, hogy ki
mennyire képes megbírkózni a
rá nehezedő terhekkel. Sajnos a magyar
nép nemzetközi tanulmányok szerint
is nehezen tűri a bizonytalanságot
és rosszul kezeli a stresszt, gyakran
nyúl
egészségkárosító
élvezeti cikkekhez, nyugtatókhoz
és hajlamos másokat okolni
problémáikért. A
munkatársak könnyen
vetélytársakká válnak a
növekvő
munkanélküliség
idején, és ha már így
történik, mindent megtesznek azért,
hogy saját magukat tüntessék fel
jó színben a vezetőség
előtt, leminősítve kollegájuk
teljesítményét, kifogásolva
hozzáállását és
eredményességét. Még
rosszabb a helyzet, ha mindezt egy olyasvalaki
terjeszti be a feletteseknek, akinek adnak a
szavára, és nem feltételezik az
emögött megbúvó
hátsó szándékot.


2009-et sok esetben nemcsak a begyűrűző
válság, hanem a
munkahelyi konfliktusok és
pozícióféltések éve
lesz. A szervezet minden szintjén a
legkülönbözőbb beosztásokban
dolgozók válhatnak
féltékeny, vagy rosszindulatú
kollegáik kedvenc
céltáblájává,
és bizony ember legyen a talpán, aki ezt
mindig minden körülmények
között tolerálni tudja.
Valójában nem is vagyunk kötelesek,
azonban e probléma megoldása
kitartást és higgadt
hozzáállást igényel, hiszen
abból semmi jó nem sül ki, ha
mindenki szeme láttára kiabálva
támadunk rá egy kollegánkra, amint
épp meghalljuk, hogy megint rólunk
pletykál.


 Az első és legfontosabb
lépés, hogy megpróbálunk
négyszemközt egy jól
átgondolt kérést intézni
hozzá, megosztva vele a viselkedése
által bennünk okozott károkat. Az
őszinte beszéd sokszor mindennél
hatékonyabb eszköz lehet. Ha azonban
mégsem segít, másokat is be kell
vonnunk, elejét kell vennünk a velünk
kapcsolatos híreszteléseknek és
rosszindulatú megjegyzéseknek.


Ez mindenképp szükséges ahhoz, hogy
olyan környezetben dolgozhassunk tovább,
amelyben nem mi vagyunk mások
elsőszámú témája.
Kiváltképp veszélyes lehet, ha a
negatív kommentek szakmai
alkalmasságunkat és munkahelyi
teljesítményeinket
kérdőjelezik meg. Azonban ha valóban
jól dolgozunk, kell, hogy erről mindenki –
legfőképp a felettesek – is folyamatosan
tudomást szerezzenek.
Létfontosságú
kérdés, hogy elmérgesedő
helyzetben főnökünk is tudja, mi folyik
az alkalmazottak körében.


Bátran beszámolhatunk a probléma
elhárítására
irányuló
erőfeszítéseinkről, emberi
módon történő
elsimításáról és
arról, hogy miért nem javult ennek
ellenére a helyzet. A felettessel
beszélve kiváltképp
törekedjünk az objektivitásra
és a tárgyilagosságra, a
személyeskedésnek itt nincs helye.
Számoljunk azzal, hogyha a főnök
valóban segíteni akar, több
keresztkérdést feltehet
például arra vonatkozóan, hogy
miért éppen mi vagyunk a
kiválasztott célpont és
hasonlók. Jó szolgálatot tehet, ha
mi is alaposan átgondoljuk mi vezetett
idáig. Sokszor egészen triviális
okok húzódnak meg a
háttérben.


Ha a munkahelyi konfliktus mobbinggá
(pszichoterrorrá) válik érdemes
újragondolni helyzetünket, esetleg
szakember segítségét,
szakvéleményét kérni
jövőnkkel kapcsolatban, hisz az
egészségünk is rámehet, ha
folyamatos konfrontációnak vagyunk
kitéve.

Konfliktus a felettessel


A főnökkel való
konfliktushelyzet bármilyen
formája jelentősen leterheli az
idegrendszert, és még több
stresszhez és feszültséghez vezet,
épp ezért gazdasági
válság idején
különösen fontos lenne, hogy a
vezetők jól tudják kezelni a
konfrontációkat és
megteremtsék az adott
körülmények között nyugodt
munkavégzés
lehetőségét.


Sajnos egy közelmúltban
készített kutatás szerint ugyanis
“a vezetők kétharmada
konfliktuskerülő, és egyharmada
inkább “leugrik ejtőernyővel”,
minthogy felhozza kollégája
negatív teljesítményét”.
Mindezt “jól” kiegészíti a magyar
társadalom egyéni
érdekérvényesítő
magatartása és a “magam malmára
hajtom a vizet” típusú
hozzáállás.


A munkavállalók könnyen
érzik elveszettnek magukat, ha a főnök
folyamatosan eredményeiket firtatja,
meggondolatlan megjegyzéseket tesz
hasznosságukat illetően,
hangulatingadozásai következtében
leszidja a dolgozókat, pánikhangulatot
kelt. Ez a dolgozók munkájának
ellehetetlenítését
eredményezi. Természetesen ennek
ellentéte, a mély hallgatás, a
kommunikáció visszafogása, illetve
a vállalat helyzetéről
nyújtott információk
elkendőzése sem célravezető
vezetői magatartás, mivel
bizonytalanságot szül a
munkavállalók körében
jövőjüket illetően. Ha egy olyan
időszakban, mikor a termelés a
gazdasági recesszió
következtében visszaesik, nem
kívánatos cél, hogy további
belső konfliktusok következtében
még kevésbé legyen hatékony
a cég, mert annak súlyos
következményei lehetnek, amelyet egyetlen
vezető sem tart kívánatosnak
valószínűleg.


Mit tehetünk tehát egy ehhez hasonló
helyzetben? A legnehezebb józan ésszel
átgondolva értékelni
lehetőségeinket és
korlátainkat. Fontos, hogy nehéz
körülmények mellett se
veszítsük el
önértékelésünket. Ha ez
nem megy egyedül, vegyük igénybe
szeretteink, barátaink, ismerőseink
segítségét és
kérdezzük meg, nekik mi a
véleményük rólunk,
erősségeinkről,
gyengeségeinkről.


Egyébként is tanácsos annyi
időt tölteni szeretteinkkel, amennyit csak
lehet, mivel a család és a barátok
komoly stresszoldó “tényezők”-nek
számítanak, az összetartozás
és a család szeretete a legkritikusabb
helyzetekben is segítő kezet
nyújthatnak számunkra. Épp
ezért próbáljunk meg a
körülményekhez képest
feszültségünket ne rájuk
zúdítva kiadni, hiszen
feltételezhető, hogy párunknak,
felnőtt korú gyermekeinknek,
barátainknak sem lehet felhőtlen az
élete.


Ha
önértékelésünk
stabil lábakon áll vagy legalábbis
megerősödött, máris
megtettük az első lépést
afelé, hogy tisztában legyünk
értékeinkkel, hasznosságunkkal,
eredményeinkkel. Merjük ezt
hangsúlyozni főnökeink
számára is, részletesen tudjanak
arról, hogyan végezzük
munkánkat, mit jelent
tevékenységünk a vállalat
számára. Oszlassuk tehát el a
személyünkkel kapcsolatos
kételyeket! Ha felettesünk terhelő
megjegyzései inkább a kollektív
leszidás elvén alapszanak,
próbáljuk azokat nem magunkra venni.
Fontos, hogy kikérjük
főnökünk véleményét
munkánkkal kapcsolatban, így két
legyet ütünk egy csapásra: tudjuk mit
várnak tőlünk és
felettesünk is tudja, hogy számíthat
ránk.


Alapvető fontosságú, hogy
reális képünk legyen a cég
pénzügyi helyzetével
és rövid- vagy
középtávú terveivel
kapcsolatban. Merjünk érdeklődni a
jövőről még akkor is, ha
sejtjük, hogy nem kapunk jó híreket.
A tájékozottság
segítségével időt
nyerhetünk, ha mégis kiderül, hogy a
válság bennünket sem
kímél, a naprakész
információ kulcs a jól
megalapozott döntések
meghozásához.


Próbáljunk meg nem kapkodni és
kétségbeesni. Ez talán a
legnehezebb feladat. Mérjük fel
erőforrásainkat, pénzügyi
helyzetünket, lehetőségeinket,
tervezzük meg a jövőt. Aki tudja mit
akar és határozottságot sugall,
jelentős előnyökhöz juthat a
többiekkel szemben még a kritikus
időszakban (is).
Polgár Zita

Forrás:HR Portal