Prés alatt

D. Lajos tanúként a bíróság előtt
D. Lajos tanúként a bíróság előtt - © Fotó: Szabó László / Zsaru-archív
Balla Irmát 2007 nagypéntekjén gyilkolták meg, a képviselő holttestét nagyszombat délutánján találta meg a fia. Véletlen-e, hogy a gyilkosság helyszínelését egy e téren tapasztalatlan nyomozó irányította (ami világosan kiderült a bíróságon), vagy a rendőrség is csak úgy működik, mint általában a munkahelyek, ahol a nagy ünnepek idején a veteránok nem nagyon szeretnek dolgozni és előtérbe kerül a másod-, illetve harmadvonal? Ratalics László írása.

Nem tudni. A nyomozó hatóságot a Schönstein Sándor elleni büntetőper jogerős lezárulása előtt és után is többször kérdeztük a mulasztások és tévedések hátteréről, de a mundér védelme mindegyik főrendőrnek fontosabb volt az egyenes válaszadásnál.
Így maradjunk annál, hogy a vagyon elleni bűncselekmények felderítésében otthonosan, az élet ellenes helyszíneken azonban idegenül mozgó nyomozó nemcsak, hogy hagyta összejárkálni a mentőknek és a hullaszállítóknak a Bercsényi utcai lakást és udvart, de több fontos nyomozati mozzanatot is elmulasztott. Például a holttesttel együtt a hullaházba került a vérfoltos takaró, a holttest elszállítói egyszerűen elvihették a nyomrögzítés szempontjából kulcsfontosságú textíliát. Ez laikus szemmel is gyermeteg hiba. Sajnos, az akkori bűnügyi vezetők közül senki nem érezte eléggé fontosnak, hogy legalább a helyszínen tájékozódjon a történtekről és ránézzen a gyilkossági helyszínelésben kezdő kollégára: ha lett volna ilyen személy, biztos láttuk volna tanúként a bíróságon.

A helyi rendőri vezetők már a balsikerű helyszínelés után szembesültek azzal az irtózatos nyomással, amit az áldozat közéleti szerepvállalása idézett elő: szakmai feljebbvalóik feltétlen sikert követeltek, hiszen tőlük a politika és a média várta ugyanezt. A hajdú-bihari rendőrök az ügyészséggel együtt egzisztenciákat veszélyeztető eredménykényszer alá kerültek, ez fajulhatott odáig, hogy az ő nézőpontjukból a Schönstein-fiú meggyanúsítása vált a kisebbik rosszá. Ha nem is vagyunk meggyőződve a bűnösségéről, induljon el a büntetőeljárás Balla Irma fia ellen, gondolhatták többen, legfeljebb az éveken át tartó per végén majd felmentik, és az állam csurrant valamit Sándornak az előzetesben töltött időért. Mert aki időt nyer…

De ebben a végtelenül cinikus történetben nem ez volt a legfonákabb. Hanem az, hogy bár 2009-ben a sorozatbetörő, drogos segédmunkás D. Lajos háromszor ismerte be a gyilkosságot és a tárgyalóteremben is sokatmondó kiszólásokat tett, sem a rendőrség, sem az ügyészség, sem a bíróság nem volt képes élni azzal, amit a sors az elcseszett nyomozás dacára tálcán kínált: a sokat vitatott gyilkossági ügy megnyugtató lezárásával.

– Ratalics László –


Balla Irma-gyilkosság: így találták meg a döntő DNS-nyomot
Debrecen – A nyomozás lezárása után a rendőrség a most 36 éves D. Lajos ellen javasol vádemelést különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt a Balla Irma-gyilkosság ügyében.









hirdetés