Pozsony szerint lejáratási kampány folyik Szlovákia ellen Magyarországon

Lejáratási kampány folyik Szlovákia, a pozsonyi kormány és a kormánypártok ellen Magyarországon – állította szerdán Ján Kubiš szlovák külügyminiszter, utalva a szlovákiai magyarellenes megnyilvánulások magyarországi fogadtatására.

Ján Kubiš szóvá tette, hogy “ebben a kampányban konzultációkkal részt vesznek a Magyar Koalíció Pártja képviselői is”. A szlovák diplomácia vezetője kifogásolta, hogy a Magyar Koalíció Pártjának képviselői naponta tárgyalnak Budapesten, és nemcsak az Országgyűlés tagjaival, hanem azokkal is, akik európai választott testületekben képviselik a magyar pártokat.

A szlovák külügyminiszter közölte: kormánya határozottan fog reagálni arra a magyar diplomáciai jegyzékre, amelyet hétfőn nyújtottak át a budapesti szlovák nagykövetnek. Az ígért szlovák válaszban arról lesz szó, hogy Pozsony fellép a magyarellenes megnyilvánulásokkal szemben, ugyanakkor Budapesttől is ezt várja el a magyarországi szlovákellenes megnyilvánulások esetében – tette hozzá Ján Kubiš.








hirdetés