Póta két döntőt is játszott a Slovenian Openen, magyar érem férfi párosban is

Budapest/Otocec – A magyar küldöttség Póta Georgina és az Ecseki Nándor, Szudi Ádám duó révén három érmet szerzett a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) úgynevezett challenge-sorozatának 35 ezer dollár összdíjazású szlovéniai állomásán, Otocecben.

Póta egyesben és párosban is szerepelt a vasárnapi döntőben. Előbbi számban ő volt a negyedik kiemelt, és sorrendben indiai, szlovén, Puerto Ricó-i, valamint dél-koreai ellenfelet vert a 64-es főtáblán, majd az elődöntőben a világranglistán nála nyolc hellyel előrébb rangsorolt, 22. japán Hasimoto Honokánál is jobbnak bizonyult négy szettben. A fináléban egy újabb ázsiai rivális, az ugyancsak japán, első helyen kiemelt Szato Hitomi (9.) várt rá, s vele már nem bírt, szoros játszmákban 4-0 lett “oda”.

Párosban Póta a svéd Matilda Ekholm oldalán játszott, s miután legyőztek egy-egy tajvani, francia és német duót, a döntőben az Elizabeta Samara, Renata Strbikova román, cseh kettős ellen is diadalmaskodtak öt játszmában, 0-2-ről fordítva, meccslabdát is hárítva.

A férfiaknál az Ecseki, Szudi páros kellemes meglepetésre ugyancsak beverekedte magát a fináléba – a 16-os főtáblán sorrendben szlovén, belga és iráni riválist búcsúztatva -, ott azonban három szettben kikapott a jóval esélyesebb, dél-koreai Csoj Von Dzsin, Li Dzsung Vu duótól, így másodikként zárt.

Párosban a győztes duó 2000, a finalista pedig 1000 dollárt kapott, míg egyesben Pótának 2000 dollár járt az ezüst mellé.

– MTI –



Sporthírek






hirdetés