Portré a vallásról

Portré a vallásról

Gáspár Laci:
„Kétségbeesetten hittem…”
Benkóczy Zoltán: „Olyan helyre megyek,
ahová egész életemen keresztül
készültem.”

Nem biztos, hogy valaki hisz Istenben, azért
mert vallásos. (Gáspár
Laci
)


„Azt a szót, annyira nem szoktam
használni, hogy vallásos vagyok,
inkább azt, hogy hiszek Istenben. Nem biztos,
hogy valaki hisz Istenben, azért mert
vallásos. Van olyan, hogy megkeresztelik őt
kiskorában, abban nő fel, hogy
vallásos, úgy van nevelve, hogy
eljárnak a templomba, hittanra,
bérmálkozott, de attól még
nem biztos, hogy hisz Istenben. Ezt én a
saját tapasztalatomból is el tudom
mondani. Akit nem ismersz, abban hogy hiszel?

Találkoztam azzal az erővel…


Tizenhárom vagy tizennégy éves
lehettem, amikor elmondhatom azt, hogy
találkoztam Istennel és
találkoztam azzal az erővel, ami Isten. Ez
nem hirtelen jött, hanem szépen eljutottam
odáig, hogy már itt állok az
ajtó előtt, és most már vagy
bemegyek – vagyis kinyitom a szívem
kapuját, és befogadom az Urat -, vagy
pedig tovább kikötöm magam, hogy ez
még mindig nem igaz. Hála Istennek nem ez
történt.

Begipszelték, sínbe
tették…


Nagyon-nagyon szerettem diszkóba
járni. Bele voltam őrülve a bulikba
meg a diszkóba, nagyon szerettem
táncolni. Annyira végem volt a
diszkóért, hogy ha a
barátaim elmentek és engem nem vittek,
hát én olyan letargiába meg olyan
epekedésbe estem otthon, hogy azt el nem tudom
mondani. Egyszer a diszkóban történt
velem egy olyan, hogy táncoltam – mellettem
brékeltek -, és valahogy úgy
összeakadt a lábunk, hogy kifordult a
térdem. Másnaptól már nem
tudtam járni, mert úgy bedagadt, hogy
minden második nap kellett vinni, lecsapolni a
gennyes vért belőle. Begipszelték,
sínbe tették, és két
hónap múlva azt mondták az
orvosok, hogy meg kell műteni.

Nem tudtam, hogy hova imádkozzak, meg hogy
kihez…


Mielőtt ezt mondták nekem, hogy meg kell
műteni, én már nagyon sokat
imádkoztam otthon. Kértem Istent. Nem
tudtam igazából, hogy hova
imádkozzak, meg, hogy kihez, de
imádkoztam, hogy valahogy Isten, ha van, akkor
hallgasson meg, most szükségem van
rá. Nem akarom, hogy megműtsenek. Nem
akarom, hogy a lábammal mindig gond legyen.
Valahogy nem akartam ezt elhinni. Pont, amikor otthon
feküdtem így, akkor este leadták le
a Jézus életét a
Máté evangéliumából.
Ezt végignéztem, és a
végén volt egy ima, soha nem felejtem el.
Úgy volt az ima, hogy: Uram
Jézus, szükségem
van rád, köszönöm, hogy
meghaltál értem a kereszten. Most
kinyitom életem kapuját, és
befogadlak, mint Uramat, mint
megváltómat. Te tégy azzá,
amiről te akarod, hogy legyek…
Szóval egy ilyen megtérő ima.
És akkor befogadtam a szívembe az Urat,
Jézust, és hittem benne,
hogy tényleg ő az Isten fia és hogy
ő a gyógyító.

Kétségbeesetten hittem…


Amikor elvittek az orvoshoz, azt mondta nekem,
hogy meg kell műteni, és utána majd
egy gépet tesznek rá, amivel tudom
állítani, hogy mennyire hajoljon a
térdem, és majd annak a
segítségével fogok tudni rendesen
járni. Erre én azt mondtam az orvosnak:
Én az Úrban hiszek, az Úr engem
meggyógyít. Én Istent
kértem, és ő megadja a gyermekeinek
azt, amit ők kérnek. Szóval ennyire
hittem benne, de igazából
kétségbeesetten hittem. Mondta az
orvos: Fiam, hát ezt nem lehet, meg
kell műteni! De mondom: Had menjek
gyógytornára! Mondta: Hogy mész
gyógytornára? Először meg kell
műteni, és majd utána megyünk
gyógytornára. De nem, én most
akarok menni, és látta az orvos, hogy
mennyire elszánt vagyok, és azt mondta,
hogy: Jó, kapsz két hetet, de ha nem
gyógyul a lábad, akkor
ígérd meg, hogy megműtjük.
Jó, mondom, ok.

Dicsőség:


Két hétig mehetek
gyógytornára, biztos, hogy meg
fog gyógyulni. Isten meggyógyít,
Jézus meggyógyít.
Az az igazság, hogy két hét
múlva – annyira nagy akaratom volt, meg annyira
nagyon hittem, meg annyit imádkoztam -, a
gyógytornán a szobabiciklit, már
át tudtam tekerni. Aztán amikor
visszamentem az orvoshoz, akkor nem akarta elhinni,
hogy már bírom mozgatni, bírok
már sántikálva járni.
Sőt még felfektetett, és mondta: De
ez neked mindig ki fog fordulni, ez nem létezik.
És nyomogatta a térdemet, hogy majd ki
fog fordulni. És nem fordult ki. Onnantól
kezdve, dicsőség az Úrnak,
hála Istennek, nagyon sok év eltelt, nem
volt gond a térdemmel.


Ez még mindig nem volt nekem elég, egy
darabig nem jártam diszkóba, mondtam:
Jól van Istenem, köszönöm, nem
megyek többet, de utána csak kezdtem volna
elfelejteni a dolgokat, meg azért csak nem
imádkoztam már annyit, csak nem olvastam
már annyit a bibliát. Utána
történt velem egy olyan dolog,
hogy…”

 

– Ezek a részletek a
rádióműsorban hallhatóak,
leírhatatlan –


„Igazából a legeslegnagyobb
élmény szerintem az embernek a
Földön az érzés, amikor
megérzi azt – van olyan pillanat -, hogy
na most Isten itt van velem, és amit most
én akarok csinálni, azt nem azért
csinálom, mert én akarom – Isten akarja,
hogy csináljam, és már előre
tudom, hogy az áldott lesz -. Amikor az ember
megtalálja az utat, azon a legjobb járni.
Nem mindig könnyű, sőt, nagyon sokszor
nagyon nehéz. Ha mi emberek nem gátoljuk,
amit Isten akar, hanem engedjük, hogy minket
használjon fel, az a legjobb
érzés. Most nagyon jó
érzésem van. J”

Gáspár Laci

Adja meg nekem azt, hogy higgyek. (Benkóczy
Zoltán)


Kétféle megtérés van
szerintem. Van, amikor az ember hitetlen és
hívővé válik. Valami hat
rá, és akkor elkezd hinni. A teljes
megtérés az, mikor az ember teljesen
Istennek szenteli magát, és úgy is
viselkedik, úgy is él. A hitnek az alapja
szerintem az, hogy valami szándéka van az
Istennek velünk. Nem könnyű dolog,
nagyon sokat beszélek
éjszakánként Istenhez, és
kérem őt, hogy adjon nekem jelt, adja meg
nekem azt, hogy én higgyek.

Olyan helyre megyek, ahová egész
életemen keresztül
készültem.


Édesanyám, amikor beteg volt – a
halálos ágyán mosolygott, mi pedig
körülötte sírtunk -, azt mondta:
Ne sírjatok, én most olyan helyre megyek,
ahová egész életemen
keresztül készültem. Ez rám
nagy hatással volt.

Egy szép embert láttam
benne…


Nagy hatással volt a sógornőm
megtérése, aki Isten tagadó volt
és megtért. Egyszerűen
megtért. Amikor ott volt a halálos
ágyán – neki is csúnya
betegsége volt -, akkor én szépnek
láttam őt. Akkor én megláttam
benne Jézus Krisztus arcát. Fogta a
rózsafűzért, és azt
kérdezte: Ugye engem szeret a Jézuska?
Igen Panka, téged nagyon szeret a
Jézuska. A fél oldala már el volt
sebesedve, és én mégis egy
szép embert láttam benne. Jézus
Krisztus arcát láttam benne, és ez
is nagy hatással volt rám.

Szégyenérzés:


Természetesen mindennek az alapja a szeretet.
Mennyivel jobb az emberekkel jót tenni, vagy
jól viselkedni, szeretni egy embert, mint
gyűlölködni. Velem is előfordul,
hogy hirtelen felkapom a vizet, de utána
már az emberben van egy
szégyenérzés.”

Benkóczy Zoltán

www.sztarportre.hu, a
további részletekért.


Rádióban a
„Rádióban” menüpont
alapján.