Porlepte történet: ismerte a titkát, ezért nem taposta agyon

Nyíradony – Sógor Jánosné Marika nénit édesapja olyan fontos dologra tanította meg, mely egyszer az életét mentette.

Gyerekkoromban a tehenek legeltetése az én feladatom volt. 5 éves lehettem, mikor édesapám megtanította, hogyan kell a tehenet kordában tartani. Adott egy botot a kezembe, s azt mondta: „Menjél a tehénnel szembe és üssed a szarva közét!” Féltem a nagy állattól, de muszáj volt megtennem, mert édesapám szigorúan rám kiáltott. Mikor sikerült a szarva közét többször eltalálni, akkor azt kiáltotta apám: „Na, most hajtsad!” S akkor már szépen ment előttem a nagy jószág. Serdülőként vittem a teheneket meg a bikát a mezőre, s kérdezték az úton: „Te gyermek, te gyermek! Hát hogy mersz avval a bikával menni? Nem bánt?” Én hegykén visszafeleltem, hogy nem.

Be az erdőbe, bokrok közé

De bizony jól tette édesapám, hogy megtanított a szarvasmarha terelésre, mert bizony egyszer ez az életemet mentette meg. Már férjes asszony voltam, sok libát tartottunk, kihajtottam őket a tarlóra, mikor Perge Jancsi bácsiék bikája kint legelt a domboldalon. A fiúk, akik vigyáztak rá, a hegyen játszottak. Ahogy megyek, odaszól nekem a Laci fiú: „Marika néni, tessék levenni a piros kötőjét!” Én meg mondtam neki: „Minek vegyem le?” Nem törődtem vele, mentem tovább.

Egyszer csak látom, hogy indul a bika lefele a dombról. Énfelém jött, már verte a fejét, meg kapált a lábával. A kisfiú csak kiabált nekem, hogy tessék levenni a kötőjét. Hozzákezdtem szaladni, be az erdőbe, a fasorba, kökénybokor, galagonya közé, a bika meg utánam. „Te Jóisten, mi lesz most vélem?” – futott át az agyamon.

Hirtelen lenéztem a földre, s megláttam egy vastagabb faágat, amit a szél lekotort. Hamarjában felkaptam, szembeálltam a bikával és a bottal csépelni kezdtem a szarva közét, ahogy édesapám tanított. A felbőszült állat végül meghátrált.

Ha nem tudtam volna, mi az érzékeny pontja, agyontapos. Édesapámnak hála, sikerült megúsznom ép bőrrel.

Lejegyezte: Tulipán Csilla