2012.06.26 10:02; Frissítve: 2012.06.26 10:54


Pontveszteség nélkül lettek elsők

Pontveszteség nélkül lettek elsők
Vízilabda - A DEAC-DVSE szeretne egy osztállyal feljebb erős középcsapattá válni.

alt hiba beküldése

A Debreceni Egyetem és a Debreceni Vízilabda Sportegyesület csapata a DEAC-DVSE a klub fennállásának, és a cívisváros pólóéletének első bajnoki címét szerezte meg, méghozzá pontveszteség nélkül. Az OB II-es férfi gárda edzője, Plézer János az éremátadást követően csuromvizesen ugyan, de örömmel nyilatkozott a sikeres esztendőről és a jövőbeli célokról.

Felveszik a versenyt

- Elég hányattatott idényen vagyunk túl, mégis úgy érzem, hogy akkor kezdtünk el jobban szerepelni, amikor januárban elhatároztam, mindhárom csapat – ifjúsági, serdülő és OB II-es – ugyanazt a taktikát fogja játszani. Próbáltam leszűkíteni egyféle játékrendszerre a taktikát ez hozta meg a sikert, illetve az, hogy fizikailag az ellenfelek fölé tudtunk kerekedni, ami rengeteg elvégzett edzésmunkának köszönhető. Teljesítettük tehát a szezon elején magunk elé kitűzött célt és feljutottunk az OB I/B-be, az pedig, hogy mindezt százszázalékosan sikerült véghezvinnünk, a várakozásainkat is felülmúlta. Érthetően roppant büszke vagyok a csapatomra! Szeretném azoknak a játékosoknak is megköszönni a munkájukat, akik akár egy meccset játszottak a bajnokságban, hiszen ők is kellettek ahhoz, hogy ezt a fantasztikus eredményt elérjük. Nem állunk le azonban, hiszen hamarosan megkezdjük a felkészülést a másodosztálybeli küzdelemsorozatra, ahol nagyon kemény megmérettetések várnak majd ránk – vélekedett Plézer.

- Augusztus végén fogom kijelölni azt a keretet, amely nekivág az OB I/B-s pontvadászatnak. Ellenfeleink komoly játékerőt képviselnek, ezért nem lesz egyszerű dolgunk. De felvesszük velük a versenyt és szeretnénk erős középcsapattá válni, ez azonban függ attól is, hogy kik fogják alkotni a gárdát. Én mindenesetre bizakodó vagyok, és hiszek benne, hogy nem a kiesés elkerüléséért fogunk majd küzdeni – mondta a bajnokcsapat edzője.

HBN-OLAHA

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Betti, a nap szépe

Barbi 19 éves miskolci végzős diáklány. A fotózás napján ünnepelte születésnapját, de a fotókat ő küldi ajándékba barátjának és Mininek.
tovább »


Login2