Pontes: “Védekezésben nem nyújtottunk nagyot”

Akt.:
Pontes: “Védekezésben nem nyújtottunk nagyot”
© Fotó: Kovács Péter
Debrecen – A Videoton FC vs. DVSC (3-2) NB I-es mérkőzés után a két edző, Leonel Pontes és Henning Berg értékelte a látottakat.

Leonel Pontes: Védekezésben nem nyújtottunk nagyot, a pálya közepén vesztettünk párharcot. Az első 20 perc nehéz volt, az egyenlítés után kiegyenlítetté vált a játék. Két ostoba hibából sikerült 3-1-re elhúzni az ellenfélnek, utána szaladtunk az eredmény után. 3-2 után megpróbáltunk mindent megtenni az egyenlítésért. De ez kevésnek bizonyult.

Henning Berg: Eseménydús mérkőzés volt. Jól játszott a DVSC is. Jó lett volna elkerülni a két kapott gólt, az szép akciója volt az ellenfélnek. Végre szereztünk gólokat és boldogok vagyunk, hogy meglett a három pont.


HAON-ÉLŐ – Videoton FC vs. DVSC 3-2 (1-1)HAON-ÉLŐ – Videoton FC vs. DVSC 3-2 (1-1)

A labdarúgó OTP Bank Liga huszonkilencedik fordulójában a DVSC-t a Videoton csapata fogadta szombaton 20.30-tól a Puskás Akadémia Pancho Arénában. Az összecsapásról élőben tudósítottunk a Hajdú Online-on!