Pont a nyomozók mellett akciózott egy tolvaj Debrecenben

Pont a nyomozók mellett akciózott egy tolvaj Debrecenben
© Fotók: police.hu
Debrecen – Egy elhagyatott panzióban matatott, amikor a rendőrök felfigyeltek a zajra. Lopás gyanúja miatt folytatnak nyomozást a 48 éves férfival szemben, aki több hasonló esetet is elkövethetett a városban.

A debreceni nyomozók a közrend és a közbiztonság fenntartása, valamint a bűncselekmények és szabálysértések megelőzése érdekében ellenőrzést végeztek május 3-án 19 óra körül a Sámsoni úton, amikor egy elhagyatott, régi panzióból kiszűrődő zajra lettek figyelmesek. A rendőrök az ingatlan előtt igazoltattak egy férfit, aki egy kerékpárral és egy táskával a kezében akart sietve távozni. A nyomozók a helyszínen elfogták és a rendőrkapitányságra előállították a 48 éves J. Lászlót, akit gyanúsítottként kihallgattak, majd bűnügyi őrizetbe vettek. A nyomozás adatai szerint a helyi lakos a panzió udvarán parkoló autó ablakait betörte és értékek után kutatott, majd az ingatlanba is betört, ahonnan különböző értéktárgyakat, valamint egy kerékpárt vett magához, ekkor érték tetten őt a rendőrök.

s5

Fotó: police.hu

J. László több más, Debrecenben történt lopás elkövetésével is gyanúsítható, ezek vizsgálata még folyamatban van.

A Debreceni Rendőrkapitányság a gyanúsítottal szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –








hirdetés