Politológusok országos találkozója Debrecenben

Akt.:
Boda Zsolt, az MTA Politikatudományi Intézetének tudományos főmunkatársa vehette át a Kolnai Aurél-díjat
Boda Zsolt, az MTA Politikatudományi Intézetének tudományos főmunkatársa vehette át a Kolnai Aurél-díjat - © Fotó: unideb.hu
Debrecen – A DE Politikatudományi Tanszékének szervezésében rendezték meg 2014. június 6-7-én a Magyar Politikatudományi Társaság XX. Vándorgyűlését.

Az országban dolgozó, kutató politológusok legnagyobb éves szakmai találkozóját több mint száz fő részvételével ezúttal Debrecenben rendezte meg a Magyar Politikatudományi Társaság. A rendezvény megnyitóján Gaál István rektorhelyettes rámutatott, hogy az egyetem sokszínűsége kiváló terepet biztosít a politikatudomány művelésére, ugyanis az intézmény jogi, szociológiai, társadalomtudományi háttere ki tudja szélesíteni nemcsak a kutatások, de a tudományterületek közötti kapcsolatokat is. Gaál István hozzátette: a Politikatudományi Tanszék magas szintű tudományos tevékenységet folytat és hamarosan a leendő politológusok mesterképzésben is tanulhatnak a Debreceni Egyetemen.

Az éves vándorgyűlésen adja át a Politikatudományi Társaság a Kolnai Aurél-díjat, ami az előző év legjobbnak ítélt tudományos publikációjáért jár. Balázs Zoltán, a társaság elnöke Debrecenben nyújtotta át az elismerést, amit idén Boda Zsolt, az MTA Politikatudományi Intézetének tudományos főmunkatársa vehetett át Kollektív cselekvés a politikában című, jelentős politikaelméleti kötetéért.

A vándorgyűlés a jubileumi rendezvényén központi témájává avatta a 2014-es választások sorozatát és a rendszerváltás huszonötödik évfordulóját. Boda Zsolt előadásában a központi kérdés a közpolitika iránti bizalom volt. Az állampolgárok állam felé irányuló bizalmáról is szó esett, amely az intézmények iránti bizalom alapján mérhető. Az előadó amerikai, s észt példákkal érzékeltette azt, hogy hogyan is változik a bizalom időről-időre, illetve milyen összefüggés van az adott kormány iránti bizalom, illetve a különböző közpolitikai intézkedések legitimitása között.

Balogh Zoltán, a debreceni Politikatudományi Tanszék adjunktusa előadásában a XX. századi magyar politikatudomány helyzetéről szólt. Felsorolta azokat a tematikákat és hazai és nemzetközi szerzőket, amelyek nagy hatást gyakoroltak a hazai politikatudomány fejlődésére. Azt a véleményét hangoztatta, hogy a széttartó tematikák és érdeklődési körök ellenére, elégedettek lehetünk a hazai politikatudomány helyzetével.

unideb.hu