Politikává alakították az iskolabált

Akt.:
Pillanatkép a Tisza-menti kisvárosban nagy vihart kavart jótékonysági bálról
Pillanatkép a Tisza-menti kisvárosban nagy vihart kavart jótékonysági bálról - © Fotó: Magánarchívum
Tiszafüred – Érdekes kanyart vett a Szent Imre Katolikus Általános Iskola alapítványi bálja.

Egyesek számára az eseményen furcsán vette ki magát, hogy amíg a bálra jegyet váltók ünnepi öltözetben, terített asztal mellől nézhették végig a gyermekek műsorát, addig a szülők, kísérők nem foglalhattak helyet a „városi elittel” az asztaloknál, hanem csupán a nézőtérről, kabátban, utcai öltözetben tekinthették meg a műsort, majd a bemutató után távozniuk kellett – derült ki az egyik közösségi oldalon a „Bosszankodó Tiszafüred” elnevezésű csoportban elindult levelezésből. Az alapítványi bált lejárató bejegyzést információink szerint egy háziorvos tette ki. A közösségi oldalról azóta törölték a posztot a hozzászólásokkal együtt, amelyek többsége nem érezte problémának a megjelenített élethelyzetet. Sőt, megköszönték a lehetőséget, hogy láthatták a gyermekek szereplését, ugyanakkor természetesnek vették, hogy egy iskolai alapítványi bálon a diákok szerepelnek. „Ez már a kákán is csomót keresünk történet! Ahelyett, hogy valami hasznos dolgon gondolkoznátok!” – írta le véleményét az egyik hozzászóló.

Kértem, ne használják politikai célokra az iskolát.
Ujvári Imre

Akiket megkérdeztünk, azt mondták, hogy a városvezetés ellenzéke igyekezett politikai tőkét kovácsolni egy olyan ügyből, amivel az alapítványi bálon a lelátókon ülők szerint semmi probléma nem volt. Elfogadták azt, hogy jegyet ugyan nem váltottak a bálra, mégis megnézhették a műsort, majd utána hazamentek.

Sokszor álprofilok mögül

A történteket a tiszafüredi katolikus plébános és a város polgármestere is közleményben ítélte el. Ujvári Imre (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, hogy a városvezetés politikai ellenzékének a bálhoz való hozzáállása miatt több felháborodott szülő is megkereste, és a közmeghallgatáson is sokan a tiltakozásukat fejezték ki. „Sajnos a helyi ellenzéktől nem állnak távol a szélsőséges megnyilvánulások. Sokszor álprofilok mögé bújva tesznek a város vezetőinek és azok családtagjainak személyét súlyosan sértő kijelentéseket. Emiatt már több bírósági per is indult. A Jobbik és a Demokratikus Koalíció helyi szimpatizánsai gúnyt űztek az egyházi iskola alapítványi rendezvényéből. Kértem a helyi ellenzéket, hogy ne használják politikai célokra az iskolát és a gyerekeket, az pedig, hogy egy orvos tette ki a lejárató posztot, finoman szólva sem felel meg a velük szemben támasztott etikai követelményeknek” – fogalmazott a városvezető.

HBN–KZS



„Nagyon sok hazugság jelent meg rólam”

Tiszafüred – Jogi lépéseket helyezett kilátásba lejáratása miatt a polgármester.








hirdetés