Polgármesterek várják, hogy csengessen a postás

Hajdú-Bihar – A megyei közgyűlés elnöke szerint két hét múlva megérkezhetnek a várva várt értesítések.

Egy éve annak, hogy a polgármesterek benyújthatták a településeiken megfogalmazódott projektötleteket, de azóta csak azt hallják, hogy majd ősszel, majd télen, majd tavasszal megszületnek a döntések és kezdődhetnek a támogatott fejlesztések. Pajna Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke arról tájékoztatta a Naplót, hogy a top-os pályázatok esetében a döntéselőkészítő bizottság már megtette a javaslatait, melyek hamarosan a megyei közgyűlés elé kerülnek. Az elnök azt reméli, hogy a polgármesterek két héten megkapják az irányító hatóságtól az értesítéseket és elkezdődhetnek a fejlesztések. A polgármestereket azonban nem csak az időveszteség zavarja, hanem a kivitelezési költségek emelkedése is.

A témáról részletesen a keddi Naplóban olvashatnak.

HBN-PA