Elégedettek, de tovább erősítenék a csapatot a polgáriak

A polgári játékosok közül Dobó Viktor volt a legeredményesebb a maga 16 góljával
A polgári játékosok közül Dobó Viktor volt a legeredményesebb a maga 16 góljával - © Fotó: Matey István
Polgár – Kövér Zsolt, a Polgár edzője elmondta, nem titkolt szándékuk megnyerni a bajnokságot.

Ahogyan a Déli, úgy az Északi csoportban is téli pihenőre vonultak a megyei csapatok. Az első tizenöt fordulóban a Polgár csapata tudta a legtöbb pontot összegyűjteni az Északi csoportban, 33 egységgel Kövér Zsolt tanítványai zártak az élen az őszi szezonban.

A polgáriak 13 összecsapást játszottak, és ebből tizenegyet behúztak, csupán kétszer maradtak alul, a Görbeházától és a Nyírmártonfalvától kaptak ki. Az őszi gólkirály is a Polgár gárdájából került ki, Dobó Viktor 16 gólig jutott.

Ütőképes társaság

– A tavalyi bajnokságot a harmadik helyen zártuk, ennek tudatában úgy indultunk neki az idei kiírásnak, hogy minimum dobogón szeretnénk végezni. A nyáron jól sikerült igazolnunk, erősítést jelentő labdarúgók kerültek hozzánk, csak egy ember távozott, így rutinos kerettel vágtunk neki az új idénynek. Az ősszel gyors támadófocit próbáltunk játszani, összességében elégedett vagyok a csapat teljesítményével, köszönöm a játékosok hozzáállását. Nagy örömünkre szolgált, hogy a hazai és az idegenbeli meccseinken is nagy számban jelentek meg a szurkolóink, akik végig támogattak minket. A városvezetés részéről érkező patronálás biztos hátteret biztosított a számunkra – értékelte az eddigieket a Polgár edzője, Kövér Zsolt, aki hozzátette, klubjuk szakosztályvezetője, Tóth Máté óriási segítséget jelentett számára.

Mint megtudtuk, az elnökségi tagok is komoly munkát végeztek, segítségükkel jövő nyárra megújul a polgári együttes sportlétesítménye. Az öltözőket korszerűsítik, a pályán öntözőren­dszert telepítenek, a lelátót is lefedik, illetve a járdákat és a kerítést is rendbe teszik.

És hogy mit vár a tréner a folytatástól? – Bizakodva indulunk majd neki a tavasznak, nem titkolt szándékunk megnyerni a bajnokságot. Ha a helyzet úgy alakul, az osztályváltás lehetőségét sem zárjuk ki. Pénteken lesz egy évzáró bankettünk, aztán január második hetében kezdjük a felkészülést. A tervek szerint a télen is igazolunk, felsőbb osztályból érkeznek majd hozzánk sportolók, így még inkább ütőképessé válhatunk.

SZADÓ



Polgár.
HAON.HU






hirdetés