Pogácsás: egy évvel hamarabb kapják meg egyes önkormányzatok a fejlesztési forrást

Budapest – Az adósságkonszolidációban nem érintett települési önkormányzatoknak kiírt program keretében eredetileg a résztvevők egy része csak 2017-ben kapta volna meg a neki megítélt forrást, a gazdaság teljesítménye miatt azonban ezek az önkormányzatok is idén részesülnek támogatásban – mondta a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

Pogácsás Tibort azzal kapcsolatban kérdezték, hogy – mint szerdán elmondta – lezárult az adósságkonszolidációban nem érintett települési önkormányzatok fejlesztéseinek támogatását célzó program, amelynek keretében 2014 óta 43 milliárd forintot kapott csaknem 1200 település.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a program eredetileg négyéves lett volna, vagyis a résztvevők egy része csak 2017-ben kapta volna meg a neki megítélt forrást. Mivel azonban a gazdaság teljesítményének köszönhetően minden nyertes pályázó még idén megkapja a teljes összeget, hosszabb idő áll rendelkezésükre a tervezésre és megvalósításra. Ezekről 2018 végéig kell elszámolniuk az államnak – tette hozzá.

Felidézte: a programban önkormányzati feladathoz – így utakhoz, önkormányzati épületekhez, óvodákhoz, iskolákhoz, munkahelyteremtéshez – kapcsolódó fejlesztéssel, felújítással lehetett pályázni. A kiírásban szorgalmazták az energiamegtakarítási célú programokat. Volt olyan önkormányzat, amely ipari park előközművesítésére, és olyan is, amely műemlék jellegű épület közcélú használatba vonásához használta fel a forrást – jegyezte meg.

– MTI –








hirdetés