Pofonosztás a közelgő diákolimpia jegyében

A kép egy korábbi "pofonosztáson" készült
A kép egy korábbi "pofonosztáson" készült - © Fotó: Koppányi Szabolcs
Debrecen – Március 12-én Debrecenben rendezik azt az amatőr ökölvívó eseményt, amely a DVSC által sok-sok éve életre hívott pofonparti programsorozat néven vált ismertté. Ezúttal főleg a március 23-26. között Vecsésen sorra kerülő diákolimpiára készülő, az ország keleti feléből érkező serdülő korú bokszolók részvételére számítanak a szervezők.

Az előzetes visszajelzések szerint nagyjából 30-40 pár fog összecsapni, akiknek remek felkészülés lesz ez a torna az országos viadalra.

Kapunyitás, orvosi vizsgálat, mérlegelés már reggeltől kezdve, a mérkőzések pedig ezúttal 11 órától kezdődnek. Helyszín: Debrecen, Euro Gimnázium és Szakközépiskola, Angyalföld tér 7. A belépés díjtalan.

– Koppányi Szabolcs –



Sporthírek






hirdetés