Porlepte történetek: „Mi sem voltunk angyalok…”

Pocsaj – Kelemen Istvánné pocsaji lakos meséli el régi, középiskolai-kollégiumi történetét.

Majd’ 50 évvel ezelőtt történt: a közeli városba jártam középiskolába, és kollégista voltam. Mikor eljött a ballagásom ideje, a szüleim és unokatestvérem is eljöttek a szép alkalomra, és az utolsó vonattal utaztak haza, de nekünk olyan későig nem volt kimenőnk a koliból, mi, négyen mégis kikísértük őket az állomásra. A kollégiumba nem tudtunk bemenni, mert a portás lebuktatott volna bennünket. Azt találtuk ki, hogy a párhuzamos utca udvaráról beugrunk az udvarra, és bemászunk az ablakon. Odáig sima volt az ügy, hogy az udvar kerítéséig elértünk, de volt egy hamis kutya, ami úgy megijesztett bennünket, hogy egyből a kerítés tetején voltunk. Igen ám, csakhogy a szomszéd és koliudvar szintje között volt vagy másfél méter szintkülönbség, így amikor földet értünk, szétszakadt a szűk szoknyánk. Aztán a következő sokk akkor ért bennünket, mikor az éjszakai ügyeletes Anci nénink kocsilámpája megvilágított bennünket… Vége a világnak, gondoltuk.

Nem mentek, maradtak

Másnap a kolitanács összeült, és a hátralévő szorgalmi időre (úgy másfél hónapra) kirúgtak bennünket a kollégiumból. Így indult az érettségire való készülés! Nem fizettünk kolidíjat, az ágyneműhuzatokat leadtuk, a szekrényeink tartalmát bőröndbe zártuk. Pénzünk albérletre nem volt, haza ilyen előzmények után nem mertünk menni, így hazárdíroztunk. Két-három nap után már kissé bátrabban hajtottuk a fejünket a kopasz huzat nélküli ágyba, és kissé pofátlanul jártunk az ebédlőbe kajálni. Igyekeztünk nem szembe menni azzal, aki árthatna, különben is, egy 300-320 fős koliban el lehetett vegyülni a többiek között.

Megmaradt a kolidíjunk, nem maradtunk éhesek, sikeresen leérettségiztünk, de az év végi bulin mégis mindent bevallottunk, mert így a lélek csak megkönnyebbült.

Lejegyezte: Nagyné Kelemen Mónika



Pocsaj.
HAON.HU






hirdetés