Sport

2014.11.06. 08:20

Igazságos döntetlen a rangadón

Balmazújváros - Egy-egy pontot szerzett a Balmazújváros és a PLER is, miután 22-22-re végeztek egymás ellen.

Balmazújváros - Egy-egy pontot szerzett a Balmazújváros és a PLER is, miután 22-22-re végeztek egymás ellen.Telt ház és remek hangulat várta a csapatokat a Kőnig-Trade-Balmazújváros-PLER Budapest összecsapáson. A hazaiak úgy kezdték a találkozót, ahogyan egy kiesés ellen küzdő újonc csapatnak kell. Temesvári találata után felváltva potyogtak a gólok, de 2-2-nél kimaradt egy újvárosi ziccer, ami után 13 perces gólcsend következett. Füzesi Ferenc ugyan időkéréssel próbálta felrázni tanítványait, mikor a vendégek már 6-2-re elhúztak, ám ennek ellenére a harmadik gólt csak a 16. percben sikerült belőni. Eladott labdák, lépéshibák támadás vezetés közben és bizonytalan védekezés jellemezte az újvárosi együttest, 8-2-nél Füzesi mester kapust cserélt, az edzői húzás meg is hozta a várt fordulópontot a mérkőzésben. Oláh Zoltán ziccereket fogott és büntetőket hárított, a csapat pedig elkezdett végre játszani, félidőre sikerült kiegyenlíteni (10-10).

Izgalmak a végén

A második játékrészben ismét jól kezdtek a hazaiak, bár 15-15-nél hosszú percekre befagyott az eredmény, de a 45. minutumban két góllal megléptek Temesváriék. Sejteni lehetett, a végjáték drámai lesz. A feszültség kézzel tapintható volt, ami átragadt egy kicsit a játékvezetésre is. Hol egymásra mosolyogtak a játékosok egy ütközés után, hol összeakaszkodtak. A PLER nem hagyta magát megtörni, és két perccel a vége előtt ki is egyenlített. Az utolsó másodpercekben emberelőnybe kerültek a vendégek, az időntúli szabaddobás elhalt a sorfalban, így maradt az igazságosnak tűnő 22-22-es eredmény.

- Kiegyenlített mérkőzésen balszerencsés végjáték - értékelt röviden a meccs után a Balmazújváros vezetőedzője, Füzesi Ferenc.

A hajdúságiak legközelebb szombaton 18 órától az Orosházát fogadják.

HBN-GYP


Kőnig Trade Balmazújvárosi KK-PLER Budapest 22–22 (10–10)

Balmazújváros, 600 néző. V: Hargitai, Markó

BALMAZÚJVÁROS: Knezevics – Nagy N., Balázs 1, Füleki, Hajdú, Bali 5, Temesvári 1. Csere: Oláh Z. (kapus), Mekaru 6 (2), István 3, Kovácech 1, Oláh T. 4, Dioris 1, Minegász. Edző: Füzesi Ferenc

PLER: Kránitz – Gyene 5 (2), Leimeter 4, Vadkerti G., J. Mikita 4, Kocsi, Auth 1. Csere: Váczi (kapus), Bak, Laurencz Sz. 5 (2), Kemény 1 (1), Rédai, Tóth P. 2. Edző: Hutvágner István

Az eredmény alakulása: 15. perc: 2–8. 20. p.: 5–9. 25. p.: 7–10. 35. p.: 13–13. 40. p.: 14–15. 50. p.: 19–17

Kiállítások: 6, ill. 10 perc

Hétméteresek: 3/2, ill. 8/5

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!