Pjongcsang 2018 – Pénzt kér az NHL a profik szerepléséért

Pittsburgh – Abban az esetben engedik el az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) játékosait a 2018-as pjongcsangi olimpiára, ha a Nemzetközi Olimpiai Bizottság(NOB) és a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) fizeti a szerepléssel járó kiadásokat.

Gary Bettman, az NHL első számú vezetője a Stanley Kupa-döntő magyar idő szerint kedd hajnali nyitómérkőzése előtt elmondta a liga honlapján: az NHL az egyetlen jelentős bajnokság a világon, amely az olimpia miatt kénytelen leállni hetekre. A játékokra közel 150 játékost kellene küldeni, így az utazásnak, a biztosításnak és a szállásnak is komoly tételei, logisztikai problémái vannak. Ahogy fogalmazott: “nagyon sok-sok-sok millió” dollárról van szó.

Hangsúlyozta: érzi, hogy René Fasel, az IIHF elnöke szeretné megoldani a problémát. A NOB elnöke, Thomas Bach korábban kijelentette: nem kívánnak fizetni a profiligáknak a sportolói részvételért.

Az ügyben várhatóan legkésőbb januárban születik döntés. Az NHL-esek az 1998-as naganói játékok óta vannak jelen a téli olimpiákon.

– MTI –








hirdetés