Piros sapkája és lila sálja buktatta le a rablót

Miskolc – Temetőben támadt rá az idős nőre egy rabló Miskolcon. A rendőröket
többek között az elkövető jellegzetes piros sapkája és lila sálja vezette nyomra.

Még december 10-én történt, hogy az egyik miskolci temetőben egy idős nő rótta le kegyeletét, s mindeközben megtámadta őt egy férfi. Az elkövető bántalmazta a sértetett majd megpróbálta elvenni a nő táskáját. Az asszony megpróbált ellenállni és néhány pillanatra sikerült is visszaszereznie értékeit, azonban a támadó végül a zsákmánnyal együtt elmenekült a helyszínről.

A Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói a rendelkezésükre álló személyleírás alapján február 15-én bűnügyi őrizetbe vették a rablás elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 46 éves férfit. A nyomozást kissé nehezítette, hogy az elkövetőnek nincs állandó bejelentett lakcíme, azonban jellegzetes ruhatára többek között a piros sapkája és lila sálja végül is nyomra vezette a rendőröket, ráadásul menekülés közben elhagyta karóráját is.

A Miskolci Rendőrkapitányság rablás miatt indított eljárást M. I.-vel szemben, egyben előterjesztést tett előzetes letartóztatásának bírósági elrendelésére – tájékoztatta a Borsod Online-t Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Iroda munkatársa.