Sport

2018.02.12. 11:43

Magyar Kupa: kettős győzelemmel négyes döntőben a HTE

Hajdúböszörmény - Nem történt csoda a visszavágón sem, a Hajdúböszörményi TE 27–2-es összesítéssel lépett túl a KRSE csapatán, ezzel bebiztosítva helyét a Magyar Kupa négyes döntőjében.

Hajdúböszörmény - Nem történt csoda a visszavágón sem, a Hajdúböszörményi TE 27–2-es összesítéssel lépett túl a KRSE csapatán, ezzel bebiztosítva helyét a Magyar Kupa négyes döntőjében.

Az első összecsapáson 19–0-s sikert értek el Quirikó Vivien tanítványai, akik a második derbire kissé visszavettek, de így is magabiztos, 8–2-es győzelmet arattak hazai pályán.

Hamar begyújtották a rakétákat a böszörményiek múlt hétvégén, a 15. percre már 4–0-ra vezettek a hajdú-bihariak – félidőben 4–1 volt az állás. A második játékrészben is a házigazda dominált, a gólok számát és eloszlását tekintve lemásolta az első húsz percben látottakat a két egylet, 8–2 lett a vége.

„Nagyon örülök, hogy szép számú hazai közönség előtt sikerült győzelmet aratnunk, és bebiztosítanunk a helyünket a Final Fourban. Gratulálok a KRSE csapatának, mely egészen más arcát mutatta most, mint az első mérkőzésén. Sok hibával, pontatlansággal játszottunk, az elkövetkező meccseken jobban kell koncentrálnunk” – nyilatkozta a HTE edzője, Quirikó Vivien a Futsalhungary.hu-nak.

A Böszörmény mellett az Astra, a Ricsilla és a Tolna csapata lesz még ott a Final Fourban.

HBN


A tények

Hajdúböszörményi TE–KRSE 8–2 (4–1)

Hajdúböszörmény, 50 néző, vezette: Szabó F.

HTE: Torma L. – Szekér A., Vígh R., Pádár A., Tell Zs. Csere: Mága A., Nagy A., Kota G., Mogyorósi Zs., Kovács A., Bokor A. Edző: Quirikó Vivien

KRSE: Fülöp E. – Dura M., Andriska R., Kiss P., Bogárdi M. Csere: Miklián B., Szamosy Á., Antal A., Ferencz F., Balogh K. Edző: Szamosy Csaba

Gól: Vígh R. (3), Pádár A. (3), Szekér A., Kovács A., illetve Ferencz F. (2)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!