Piacoltunk a havas hegyek árnyékában

Piacoltunk a havas hegyek árnyékában
© Fotó: Kovács Péter
Ischgl – Piac? Falunap? Gasztrofesztivál? Mezőgazdasági bemutató? Egyik sem; azaz mindegyik! Piacnapon voltunk Tirolban.

Kemény élete van a magas hegyek között élő, mezőgazdasággal foglalkozó embereknek; küzdelem a terepviszonyokkal és az alföldi embernek elképzelhetetlenül szélsőséges időjárással, előteremteni az élelmet az állatoknak, vigyázni egészségre, épségre, vagyonra. Éppen ezért értékelődik fel a helyiek ünnepnapja, amelyből arrafelé csupán egyetlen van egy esztendőben. Pontosabban egy fél nap, mert reggel és este a jószág enni kér és fejni kell a teheneket. Tirolban, a Paznaun-völgyben, a 3 ezer méteres hegyek között, az 1400 méter magasan fekvő Ischgl városkában jártunk az ottaniak szóhasználatával piacnapnak nevezett eseményen.

Csak népviseletben

A sokadalomnak helyet adó Flórián teret már napokkal korábban előkészítették a piac fogadására – takarítás, sátrak és faházak felállítása –, majd a rendezvény kora délelőttjén szinte egycsapásra színes vásári forgataggá vált a tér. A legszembetűnőbb az emberek öltözete volt. Rögtön ki lehetett szúrni, hogy ki a vendég és ki a helybeli. Utóbbiak mindegyike, legyen az árus vagy nézelődő, a tiroli népviseletet öltötte magára, hiszen ünnepnap, vásárnap van. Ez az öltözet a nők esetében a hosszú, egyenes vonalú szoknyát, világos színű hímzett kötényt és az egyszínű, olykor virágmintával ékesített blúzt, a férfiaknál a csatos cipőt, horgolt zoknit, a hímzett bőrnadrágot, a fehér inget és a posztó felöltőt jelentette, vagy legalábbis a felsoroltak valamelyike biztosan volt az ottani lakosokon. A gazdák erre az alkalomra nemcsak önmagukat bújtatták ünneplőbe, hanem a legrégebbi traktorjaikat – amelyeket csak a legjelesebb napokon indítanak be – is ünnepképes állapotba hozták. Fenyőgallyakkal és alpesi virágcsokrokkal díszítették a masinákat. Nézelődőjük akadt bőven.

Éhesek voltunk, jóllaktunk

Ám az igazi forgatag itt is a standok között volt. A sátrak, faházak pultjain az almokban, a helyi parasztgazdaságokban előállított termékek sorjáztak: sajtok, kolbászok és egyéb húsáruk, mézek, az ottani gyümölcspárlatok, a snapszok, pékáruk, lekvárok, passzírozott és ízesített zöldségkrémek, no meg az apró dísztárgyak sokasága. Vásárló nem nagyon akadt, hiszen még az ottani árakhoz képest is igencsak megkérték a termékek árait (10 deka kolbász kb. 1200 forint, 3 deci lekvár mintegy 1800 forint, negyedkilós cipó 1500 forint például). Ám mintha nem is az eladás lett volna a vásár célja, hanem termékeik bemutatása, megismertetése, majd az elismerő tekintetek, szavak „bezsebelése”, hiszen a fatálcákról soha nem fogytak el a kóstolónak szánt falatokat. Az ízlésesen tálalt sajtokat, lekvárokat, kenyereket, zöldségkrémeket, húsárukat természetesen végigkóstoltuk a helybeliekkel együtt.

Fotó: Kovács Péter Fotó: Kovács Péter ©

Ízek? Nem jobbak, mint az itthoniak, inkább másabbak, köszönhetően a miénktől eltérő fűszerezésnek. Ami viszont nekünk valódi ínyencségnek tűnt nekünk, azok az alpesi gyógy- és fűszernövényekkel ízesített kenyerek. A sajtok viszont az itthoniaknál lágyabbak, könnyebbeknek, kevésbé tartalmasnak és választékukban szegényesebbnek tűntek. Mindehhez természetesen dukált a helyi népzene, amelyet a Paznaun-völgy településeinek együttesei adtak elő, mégpedig hibátlan népviseletben.

Hatalmas sajt

A helyi elöljárók ezúttal is megválasztották a sajtkirályt, aki az idén egy hölgy lett. Az ő gazdaságából került ki az ítészek szerint legjobb minőségű sajt. A hatalmas gurigát aztán a sajt méretéhez illő nagyságú késsel közösen vágtak fel. Mindeközben a gazdák megvitatták a falujuk, a völgy, és talán a világ legfontosabb dolgait is, miközben bőven fogyott a sör, a kenyér és a hús. Mi, vendégeskedő emberek, pedig megízlelhettük Paznaun legjavát.

– Kovács Zsolt –



Sporthírek






hirdetés