Phjongcshang 2018 – Mindkét magyar negyeddöntős női 500 méteren

Akt.:
Jászapáti Petra a phjongcshangi téli olimpia rövidpályás gyorskorcsolya-versenyének női 500 méteres selejtezője után a Kangnung Jégcsarnokban 2018. február 10-én.
Jászapáti Petra a phjongcshangi téli olimpia rövidpályás gyorskorcsolya-versenyének női 500 méteres selejtezője után a Kangnung Jégcsarnokban 2018. február 10-én. - © MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Kangnung – Keszler Andrea és Jászapáti Petra is negyeddöntőbe jutott a rövidpályás gyorskorcsolyázók női 500 méteres versenyében a phjongcshangi olimpia szombati napján.

A harmadik olimpiáján szereplő Keszler Andrea hiába rajtolhatott a legjobb – az egyes – pozícióból, nagyon beragadt, így a szám szocsi ezüst- és vancouveri bronzérmese, az olasz Arianna Fontana, valamint a szintén nagyon erős holland Suzanne Shulting is bevágott elé. Keszler meg is botlott az első kanyar bejáratánál, ráadásul elsodorta brit ellenfelét, így mivel még az első fordulóban többen buktak, új rajt következett. Tulajdonképpen szerencséje volt a 28 éves tatabányai versenyzőnek, ugyanis másodjára csak Fontana került elé a rajtot követően. A futam a későbbiekben már nem alakult izgalmasan, mivel Schulting hamar kicsúszott az egyik kanyarban, nem sokkal később pedig a brit Kathryn Thompson is így járt, azaz Keszler könnyedén korcsolyázott a célba a második, továbbjutó helyen.

Nagyon izgultam. De jól jött, hogy visszalőtték a futamot, mert abban az egy percben megszállt a nyugalom”

– mondta Keszler, aki arra a kérdésre, hogy vajon véletlenül esett-e el, csak mosollyal válaszolt.

Jászapáti Petra is némiképp szerencsével került a negyeddöntőbe. A 19 éves gyorskorcsolyázó lerajtolta brit ellenfelét, így elsőként fordult a kanyarba, később viszont a világkupában ezen a távon második dél-koreai Csoj Min Dzsong lehagyta őt. A hajrában Jászapáti kicsúszott, de mögötte szintén összeakadt brit és orosz ellenfele, azaz hárman egyszerre landoltak a védőpalánkban. Az esés utáni felállás a magyar versenyzőnek sikerült a leggyorsabban, azaz megszerezte a továbbjutást érő második helyet.

A 19 éves szegedi gyorskorcsolyázó arról beszélt, hogy tökéletesen kapta el a rajtot, viszont az egyensúlyvesztése szerinte annak eredménye volt, hogy orosz vetélytársa egy picit korábban megtolta őt a derekánál. Hozzátette, mivel a futamát elsőre visszalőtték, így tulajdonképpen harmadszor kellett elrajtolnia, azaz a végére rettenetesen elfáradt.

A rövidpályás gyorskorcsolya küzdelmei kedden folytatódnak a férfi 5000 méteres váltó elődöntőjével, a férfi 1000 méter selejtezőjével és a női 500 méter végcsatározásaival.

– MTI –